Spanyolhon, tükörjég, csiga

Mondtam már Nektek, hogy mi szeretnék lenni, amikor majd nagy leszek?

Ella Fitzerald a Montreux Jazz Fesztiválon,
vagy
Holly Hunter a "the Piano" c. filmben,
de leginkább
Maria Serrano (??) ma este a Philharmonie kamaratermében. Különös tekintettel az utolsó 10 percre.

(Na jó, még lennék Wolfram Rieger is bárhol, bármikor :) )

Szóval ez a ma este döbbenet volt. Egyfajta hipnózis. Nem is tudom. Elhozták nekünk Spanyolországot. A mediterrán ember hihetetlen életörömét, energiáját, érzékenységét.
Na és persze vadságát.
Hát utoljára talán New York-ban a Broadway-en láttam ilyen táncolást.
Csak néztem a lábakat, de nem világos, hogy hogy lehet ilyen gyorsan, ilyen bonyolult ritmusokat... Csak tátja a száját az ember.
2 szál gitárral, egy klarinéttal, egy dobbal, tapssal, tánccal csodát tettek velem ma este! :)
Olyannyira, hogy a hátizsákomat majdnem a ruhatárban felejtettem.
Visszamentem érte.

Aztán hazacsúszkáltam Spanyolországból a tükörjégen.


u.i, : Ja igen. Csak az utolsó percben derült ki, hogy akit látunk, az valójában nem is Maria Serrano, hanem valaki más. Egy Dulce Amargo nevű.

u.i. a tükörjégről jut eszembe a csodacsiga esete a jéggel á lá Romhányi:

Egy csiga azt leste a magas buckáról,
hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
mert érdeklődését roppant felcsigázta.
Majd töprengve egy-két hetet,alkotott egy elméletet:
- Talpon marad a síkoson, ki csak araszolva oson.
És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt, jégre ment,
és estig csúszott is egy métert.
Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok!
-szólt ki diadallal, aztán ODAFAGYOTT.