Ejtőernyő, döner, Florian

Ma öt méterrel a föld felett közlekedtem a világban!
Álltam a nollendorfplatzi U-Bahn megállóban maximumra felhangosított Philipp Glass-szal a fülemben, és csak sugároztam, mint egy atomreaktor. Philipp Glass miatt is, meg mert rájöttem, hogy honnan ismerős a zene.
Persze az ember nap, mint nap rájön dolgokra, de nem mindegyiknek tud így örülni.
Kb. úgy éreztem magam, mint Amelie, abban a jelenetben, amikor "megvilágosodik". Tudjátok, amikor a vak embert kíséri át elképesztő lendülettel az úton, és mindent elmesél neki, amit a lát.
Fények, energia mindenhol körülöttem, bennem, általam.

Ebben az állapotomban bevillant egy mondat: Milánóban láttam vagy két éve, a szülinapomon. Hihetetlen, hogy az ember agya miket nem képes tárolni! Akkor csak egy pillantást vetettem rá (valami óriásplakáton lehetett), meg talán fel is írtam magamnak aznap este valahova, de azóta sosem jutott eszembe.

És most ott a megállóban, dübörgő Philipp Glass-szal a fülemben, és egyszercsak belém hasított:
"Mind is like parachut: it's working only if it's opened"
("Az elme olyan, mint az ejtőernyő: csak akkor működik, ha nyitva van")

* * *


Nem meséltem nektem még a kedvenc Döneresemről. Pedig ha Berlinben jártok, mindenképp el kell menni hozzájuk! Mert mindig nagyon vidámak, mert mindig kedvesek. És persze nem utolsó sorban isteni és hatalmas a dönerjük.
Bár lehet, hogy a mennyiség az illető mosolyától is függ kicsit... Én ma például akkorát kaptam, hogy kettéállt a fülem tőle. :)
És az utóbbi időben már ingyen teát is mellékelnek hozzá. Csak nekem... De ha velem jöttök, akkor nektek is! Ki van próbálva, múltkor magammal vittem Maarja-t, és ő is kapott.

Ja igen, hogy hol...
Alexanderplatz, nyugati-felső sarka. Galeria áruházzal szemben. DönerInn Azt kiabálják mindig, hogy "döner macht schöner", a pólójukra pedig az van írva, hogy "Qualitat ist kein Zufall", azaz:

A minőség nem véletlen.

Jó étvágyat! :)))

***

Florian-ról sem meséltem még. Pedig az utóbbi időben sokat vagyunk együtt.
Florian a kedvenc énekesem, igazi, szőke-kékszemű, hatalmas szívű német fiatalember. És tök bolond. Még rosszabb, mint én, pedig ha nagyon eleresztem magam, akkor bevallhatjuk, hogy én sem vagyok semmi... ;) Na de ismertek.

Múlt vasárnap elkezdtünk együtt dolgozni. Akarunk felvételizni Wolfram Rieger Lied-Klass-ába a második szemeszterre, és erre kerestünk darabokat.
A drága azzal kezdte, hogy elémtornyozott 1-2000 oldalnyi dalkötetet, hogy akkor ebből lehetne választani... Lelkesedésben tehát nincs hiány! :)
Azóta már kiválasztottunk három dalt, és azt gyakoroljuk agyba főbe. És közben már a fél ének tanszakot elhozta nekem, hogy akkor nézzük meg együtt ezt, meg azt, merthogy velem milyen jó... :))

Tegnapi próba után elmentünk a postára, mert mindkettőnknek kellett valamit intézni. Mikor sorban álltunk néhány pillanatra eltűnt az akciós borítékok között. Mikor sikerült mindent elintézni és már kifelé tartottunk, egyszercsak a hátam mögött termett, és valamit villámgyorsan a hátizsákomba dugott, majd rejtélyes mosollyal elszaladt.

Egy ceruzát kaptam tőle radírral, meg hegyezővel... Nagyon meglepett a figyelmességével. Apróság, és mégis! Az egész napot végigvigyorogtam utána.
Merthogy tök kibuktam délelőtt, hogy sosem találom meg az írószerszámaimat a feneketlen hátizsákomban.
Sajnos arra nincs garancia, hogy ajándék-ceruzákat nem nyel el a kisgömgőc táska... Majd jobban odafigyelek.