Patricia

Patriciát eddig sem kedveltem különösebben, de most aztán végképp elintézte, hogy ne is erőlködjek tovább ilyen jellegű projekten.
Patricia tudniilik a német kürtös lány, akivel itt a Brahms-triót csináljuk.
Ma játszottuk először végig, és hát, hogy is mondjam. Nem volt túl fényes senki részéről. És ezalól persze én sem vagyok kivétel.

A darab 35 perc, és mind a négy tételnek megvan a maga (gyönyörűséges) nehézsége. Embertpróbáló feladat végigjátszani. Legjobban a hegedűs leányzó (Barbara) bírta koncentrációval. Viszont ennek következtében a lélek az kevéssé akart előjönni a hegedüléséből, inkább csak olyan lejátszásféle volt a dolog. Én meg ettől hülyét kapok.
Próbáltam őket szurkálni, meg vinni, dehát épp elég a zongora szólamot végigjátszani, nem még két embert cipelni magammal. Szóval a vége mindig egy jókora koncentrációkiesés lett.

Visszasírom a karácsonyi gáboros (Berán,Bizják) olvasópróbát. Annyira jóóóóóóóóóóó volt, hogy reagáltak, hogy éreztek, hogy akartak, hogy "előre dőltek".

Ezzel a két leányzóval általában praktikus dolgokról van szó, úgy, mint kötőívek, crescendo-jelek, ritartando, hol kezdődik, meddig tart, ilyesmi. Érzésekről, érzetekről nincs nagyon szó. Kedvenc Patriciám a második tétel dolce melléktémájára (öljetek meg zenetudós kollégák, de esküszöm fogalmam sincs a pontos terminus technicus-ról egy Scherzo tétel estében) egyszer talált annyit mondani, hogy ez itt a "nő az ágyban". Wie bitte???!!!

Noshát, történt vala, hogy elkezdtük átbeszélni a darabot, és eljutottunk a második tétel triójához. Ezzel van a legtöbb gond, eleve nem tudunk megegyezni, hogy mi a tempó. Ők kb. fele olyan lassan játsszák, mint én gondolnám. Megértem őket, merthogy vonós, meg fúvós hangszeren lehet gyönyörű hosszú halk hangokat játszani, na de kérem, szegény szerencsétlen zongorával nem tudok mit csinálni. A hang megszólal, aztán annyi. Szóval szerintem egy nagy gyömöszölés, amit csinálok, mialatt ők kiélvezkedik a nagyrészt kíséret funkciójú hangjaikat.
Mondtam is volna ezt, de a hegedűs lány beelőzött, és mondta Patriciának, hogy túl hangos. Ő ebben látta a gyömöszölés okát.
Már sokszor volt ilyen jellegű probléma, nem csak vele, hanem mindenkivel a trióból, szépen megbeszéltük, és az illető visszavett magából.
Ehhez képest Patricia ma megmakacsolta magát, és annyira feldühödött azon, hogy ő hangos (jelentem, néha saját magamat sem hallom saját tőle), hogy épp csak a kürtjét nem vágta földhöz mérgében.
Na nem részletezem, az a lényeg, hogy hihetetlen agresszivan ragaszkodott az igazához, ami ebben a helyzetben hihetetlen butaságról, és a darab át nem hallásáról, és nem ismeretéről is tanúskodott, plusz arról is, hogy Patricia egyáltalán nem alkalmas együttzenélésre, ha ennyire nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.
Visszapörgettem magamban a dolgokat, és már a legelső próbán is hihetetlen határozottsággal söpörte le az asztalról, bármit is javasoltam, kértem. Persze biztos én is nyuszi vagyok, de az az igazság, hogy nem látom értelmét nagyon vitatkozni vele. Minek, ha úgy is csak az számít, amit ő gondol?

Hát szóval olyan feszültség kerekedett a két német lány között, hogy csak néztünk egymásra Forster-Smith-szel (tanár úr) tágra nyílt szemekkel... Na tessék, a németek ilyet is tudnak.

Pedig előtte olyan jó kedvem volt a reggeli majdhogynem-itt-a-tavasz napsütéstől. Talán októberben sütött utoljára ilyen szépen...