Múzsám - Berlin

Bolyhos csibe dideregve
figyeli a vaskakast.
Csodálkozik, nem érti:
Miért, hogy mindig arra fordul
amerről a szél fúj...

* * *

Ülök a kedvenc narancssárga bőröndömön.
Csurog a víz a hátamon.
Tele van.
Körülöttem könyvek, gyertyatartók, dobozok, kották egy lámpa, és egy nagy darab sajt a földön.
Hogy fog ez mind beférni?!
Ahogy igy elnézem, sehogy.

Az ember lánya, ha lassan is, de fejlődik - ami nem megy, nem kell erőltetni. Könnyes szemmel búcsúzom tehát Richtertől (600 oldal), "Légy hű magadhoz" (400 oldal), Arthur Miller drámáitól, Sir Soltitól, Kodály tanár úrtól formatanilag, kedvenc dvd-imtől, Harrods-macimtól, és a Viki tavaly karácsonyi sárga-alapon-pirosvirágos-facicájától is. Féltem, a nagy bőrönd-tumultusban letörik a farka. Nem beszélve a nagyinál előkészített állólámpáról és hangfalaimról.

Ami nem megy, nem kell erőltetni.
Csak arra gondoltam, igy másfél hónap után belaknám frissen festett szobámat.

Lélekben már Belinben járok.
Nollendorfstrasse,
Charlottenstrasse,
Marstall,
Komische Oper Figaroval,
Rainer lakás Cd-kel,
Herr Junge az C-kulcsaival,
Philharmonie,
Schlossplatz vurstlival,
Dussmann minden földi jóval, amit csak egy zenész elképzelhet,
Hakescher Markt aranyos beülősökkel.

Berlin az Ihlet, be kell vallanom. És már alig várom, hogy újra lássam.

Aber die Perlen liegen tief

Reggel Anyukám hangjára ébredek. Kérsz kávét, vagy teát? Eltart egy darabig mig felfogom, hogy hol is vagyok, és hogy hogy kerültem oda... Fura egy érzés.

Fehér rácsok. Nővér a kulccsal. Belépünk a hatágyas kórterembe.
Bizalmatlanul, idegenkedő szemekkel néz ránk. Nem-, vagy félreismer minket.
Hátam mögött egy néni üveges, távolba meredő arccal, egyik kezével az asztallábba kapaszkodva folyamatosan azt ismételgeti halkan, ámde jól hallatóan: ...le fogok esni a székről, le fogok esni a székről... És mikor tényleg, akkor beviharzik a nővér: " Kiss néni, maga a saját lábán jött ide, tartsa magát legyen szíves!" A hangsúly a már-megint-mit-csináltál-kisfiam. És közben egy elég durva mozdulattal (mint a kisgyerek a játékmackót (csak az a fülénél fogva) ) visszarántja normál ülőpozícióba...
Egy másik néni (hátulgombolós), csak áll az ajtóban, majd megkérdezi: "...Maguk magyarok?..." Mikor nem válaszolunk, megállapítja, hogy akkor biztos cigánok...
Kis magyar szocio.
A székről leesős nénit végül ágybateszik, és elkezdik etetni.
Szombathely, Magyarország, Európa, Föld,Naprendszer...
Elszégyellem magam, hogy 2 és fél hónapra el bírtam felejteni, hogy a zenén kívül más is létezik egyáltalán...

P.s. "...Liebe ist kein Teich, in dem man sich immer spiegeln kann, Joan. Sie hat Ebbe und Flut. Und Wracks und versunkene Stadte und Oktopusse und Stürme und Goldkisten und Perlen. Aber die Perlen liegen tief..."

Természetesen Remarque. Hirtelennyersnórifordításban valahogy így hangzik:

"...A szerelem nem tó, amelyben az ember mindig visszatükröződhet, Joan. Van benne apály és dagály is. És hajóroncsok és elsüllyedt városok és oktopuszok és viharok és kincsesládák és igazgyöngyök. De az igazgyöngyök mélyen fekszenek..."

A "Hochstapler" története

A mai c-kulcsokkal és transzponáló hangszerekkel nehezített partitúraolvasásóra-menüt a a partitúraolvasástanár-főszakács ma a desszerttel kezdte.
Nehéz lélekkel léptem a két ébenfekete tálalóasztal-zongorával berendezett terembe, mert az kötelezően aktuális menüválaszték nagyrésze bontatlanul, vagy legalábbis félig kiolvasztott formában lapult a táskám mélyén - Schubert Befejezetlen szimfónia formájában. És az ember lánya - már amennyiben jót akar magának - nem lép egy ilyen formátumú főszakács legfőbb hangolvasztó szentélyébe - felkészületlenül.
Így aztán a Rossz előérzetével vetettem le és akasztottam fel a kabátom a fogasra, a lusta kukta-diákok által jól ismert Lassú Mozdulatok Időhúzó Módszerével próbálva rövidíteni a várható szenvedések időtartamát. És akkor, mikor a tálaló-kottatartó felé fordultam, megláttam ott valamit. Valamit, ami hirtelenjében teljesen elfeledtette a bensőmet mardosó rosszérzést.
Egy könyv hevert a kottatartón. A címe nem látszott, mert a csomagolás helyett a fedlapra egy fura karácsonyi matricával valaki egy egészen oda nem illő nem karácsonyi naplementés-tengeres-vitorláshajós üdvözlőkártyát ragasztott.
De mégis! Egy könyv!
Teljesen zavarba jöttem...
Nekem?
Tényleg?
Karácsonyra?
Komolyan?
De nem mondtam semmit, csak - valószínűleg elég bambán - néztem a főszakács-főhangmérnök-főpartitúraolvasástanáromra, egy igazi német, szigorú de minden ízében élő tekintetű, szarukeretes szemüveges, 60 közeli férfire.
Teljesen érthetetlen volt számomra az a hirtelen, könyvformátumban megtestesülő érzelem kifejeződés. Aki ismer németeket, tudja miről beszélek. És ráadásul a tanárom... Ilyen személyes dolog... Te atya ég. Mivel érdemeltem én ezt ki?! Hirtelenjében újra gyomron ragadott a nemnagyonemésztett Schubert szimfónia első tétele.
A teljes meghökkenés-megilletődés-bambaság láttára a szarukeret mögül a mélyreható szemek ráncaiban mintha (nagy)atyai szeretetet villant volna, igaz, csak egy pillanatra, de mégis... "Igen, ez a magáé. " Ennyit az érzelgősködésről, a következő másodperc már az agyamban a c-kulcsok láttán keresztbe álló diódáké, és a hideg veríték gyöngyözik a hátamon, amikor a "befejezetlen" ugrik elő a kínzóeszközök sorából...

Na jó, akkor bevallom: szeretek költőien túlozni. De azért olyan jól hangzik, nem? A c-kulcsok mostmár egész jól mennek, ami kemény munka eredménye, és azért a Schubertet is egész jól megoldottam, csak persze nem olyan jól, mint ahogy azt a múlt héten megígértem magamnak... Remarque-kal vigasztalom magamat: "Ami tökéletes, az a múzeumba való...".

Óra után rohantam le az aula egyik sötét sarkába, hogy megnézzem, mit is kaptam. Thomas Mann. Bekenntnisse des Hochstaplers Felix Krull.
Aztán a teljesen oda nem illő üdvözlőkártyán:

"Tanken Sie übers Fest viel ideenknüpfende Energie für das ganze runde neue Jahr auf dieser schönen Erde. Michael Junge"

Olyan érzések öntenek el, amit még sosem éreztem. Mindent átható szeretet, és hála, hogy ehhez az emberhez (is) elvezetett az út.

Hát jól eltűntem...

Ma megtudtam, hogy kedvenc írom miért Remarque. Nem francia a papa, ahogy gondoltam, hanem, egész egyszerű művésznév. Eredetileg Kramer volt, és ha megfordítva elolvassa az ember, akkor...
Megvettem a "Diadalívet" németül, és olvasom. És megvettem a Stuart Maria-t is (Zweig), és azt is olvasom. :)
És mindjárt Karácsony, a szeretet ünnepe. És megyek haza. Haza. 19-én.

Kaffkai zegzugok

A germán építészet közel sem érint meg annyira, mint a zeneköltészet. És akkor még finoman fogalmaztam. Ez akkor kristályosodott ki bennem, amikor hosszas utazgatás, S-Bahnozás, gyaloglás, buszozás, mozgólépcsőzés és miegymás után, az n-edik sarkon befordulva elém tárult a Rathaus Tempelhof-Schöneberg masszív kőtömege. Hogy miért kell ilyen rideg, távlságtartó Brünhildéket tervezni és felépíteni, az rejtély számomra. Belépve pedig kaffkai, zegzugos, dísztelen, koppanóléptű folyósórendszer fogad, és bár minden sarkon ki van nyilazva, hogy melyik szoba merre van, olyan remélytelennek tűnik, hogy én pont ott fogok kikötni, ahol kell. A 105-ösből egy (morc, de azért segítőkész) néni továbbít a 115-ösbe, amit 20 perc bolyongás után meg is találok. De mire kitöltöm az űrlapot, amit egy másik (katonás, ámde segítőkész) néni nyom a kezembe, máris csilingel a kijelzőtábla - a 223mas sorszámú, azaz én jövök. Tíz perc se telik bele, és már visszafelé gyalogolok az S-Bahnhoz. Semmi totoja, sorbanállás, problémázás, pillanatok alatt be vagyok jelentve immár hivatalosan is az albérletembe - Nollendorfstr. 18. Berlin 10777.

WG-gefunden

Büszkén jelentem, hogy

MEGVAN A SZOBÁM A NOLLENDORFERSTRASSE-ban!!!!! :))))))))))

Juhéééééééééééééééééééééééééééééééééééééé!

A lakótársam lengyel, 29 éves, bőgős, két éve végzett az Eisler-en, az összes szuper zenekarban játszott már Berlinben és nagyon jófej.
És NEM Pawel-nek, hanem Adrian-nak hívják. :)

Holnap megyek aláírni a szerződést! :))))))

Örülés van! Így szépen magyarosch-an! ;)

Kellemesen erőszakmentes október 23-át kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Csokiskex, Rádiózenekar, Impro

Ó, milyen jó lenne, ha az ember eléldegélne 49 cent-es csokiskekszen is... Akkor akár minden másnap elmehetne a Philharmonie-ba koncertet hallgatni. Meg persze nem kéne a bevásárlással időt tölteni... Két raklap csokiskeksz, és fél évre el van intézve a konyhaművészet. :)

Ezt kedden este gondoltam ki, hazafelé jövet a Philharmonie-ból. És még csak nem is a Berliner Philharmoniker játszott! Hanem "csak" a rádiózenekar.
Játszottak egy Glinka-nyitányt, egy Csajkovszkij b-moll zongoraversenyt, és egy Dvorak 8. szimfóniát. A zongorista nem volt nagy szám. Ugyan brilliánsan zongorázott, de mindenfajta ihletettség nélkül passzintotta egymáshoz a hangokat. Egyszóval érdektelen volt a 3. perctől kezdve. Kicsit aggódtam is, hogy teljesen élmény nélkül megyek haza, bár a Glinka nyitányban gyönyörűen szólt a zenekar. Tökéletesen együtt volt a vonóskar a nehéz futamokban, élő, energikus előadás volt. Csak az a fránya Csajkovszkij!! Egyre kevésbé szeretem ezt a zongoraversenyt. Ja, a negatív reklám is reklám, ismeri valaki ezt a Volodin nevű zongoristát? Hogy sok versenyt megnyert, az biztos... Ok, lehet, hogy rossz a májam. Hozzáteszem, hogy az "orgonaülésen" ültünk (egy gyakorlatilag köralakú teremben), tehát a zenekari zenészek háttal ültek nekünk, és a zongora is az ellenkező irányba volt kinyitva, szóval még az is lehet, hogy jó volt a koncert - a terem másik feléből...
Na, de aztán jött a Dvorák 8. és a nagyon-nagyon-nagyon szuper volt. Ismét lendületbe jött a karmester bácsi, és olyan gyönyörű dolgokat szólaltatott meg a zenekarán, hogy csak úgy olvadoztunk. (Bőgős kollégával voltunk ezen a koncerten is)

Megvolt az első egyszemélyes órám is - mégpedig improvizáció!! :)
Valószínűleg mindazokat a konziszünetekbeli hülyéskedéseket be fogom pótolni itt, amikből anno kimaradtam. :) Na jó, azért ennyire nem komolytalan. Sőt! A bácsi humorban sem ismert tréfát! :)
Szóval úgy kezdődött a dolog, hogy azt mondta, most játsszak bármit.
Én - aki ugye a három irodalom-érettségi tétel közül is nagy nehézségek árán tudtam csak választani - ültem ott bambán, hogy jó, de mégis mire gondol?! Akkor azt mondta, hogy jó, akkor játsszam el a holdat. (!!) Elkezdtem valamit, mondta, hogy "na, ez egész szép, de ne játsszak nagyon mély hangokat, mert akkor meleg érzetünk lesz, és a hold meg hideg. És képzeljem el, hogy vannak csillagok is. Aha, na ez már egész jó, és ott a mélyben az a dörmögés, az is nagyon jó, olyan, mintha vihar készülődne, vagy a távolban már lenne is. És milyen szép hangon zongorázok!" :)
Aztán négykezeseztünk, adott harmóniasorra először én játszottam dallamot, aztán cseréltünk. Válogattuk az ütemmutatót, meg a karaktereket. Egész jól szórakoztam.
Aztán adott egy dallamot, hogy játsszak alá harmóniát. Na ebben totál béna voltam, mondtam is, hogy ezt még gyakorolni kellene.
Végül pedig improvizáltam egyet a "bizonytalanság" témára, csupa 3hangos klaszterekkel. Megállapította a bácsi, hogy biztos jó érzékem van a kortárs zenéhez. Meg milyen jó, hogy ilyen bátor vagyok, és nem kell noszogatni, hogy jaj, játsszál már valamit kislányom, nem kell félni a zongorától! :)
Kaptam 5 fénymásolt oldalnyi házi feladatot. "Ha ezt tudod, mindent tudsz" :) Majd meglátjuk.

Holnap lesz az első órám a főtárgy professzorommal. Míg nem volt itthon (Japánban turnéztak a Staatsoper-rel) lenyomoztam, hogy zongorista, korrepetitor és karmester, és a Staatsoperben is dolgozik, ahol a Barenboim a főzeneigazgató... Szóval nagyon-nagyon kiváncsi vagyok! :)))

Csak az igényesség fenntartása végett, no meg, hogy inetraktívabb legyen a blog, íme egy másik kedvenc képem!

Tippeljétek meg, hogy mikor festették, és hogy mi az a belógó izé a kép alsó egyharmadában!

Megfejtéseket a megjegyzésekre lehet elküldeni! :)

Nem kell megijedni, még élek, csak besűrűsödött a programkínálat! :)

Csütörtökön megnéztem még három albit: a 32, 39 és 42-es rajtszámúakat. Soha ne nézzetek meg három albit egy nap alatt Berlinben!!!! Mindenki dicsérte a németemet, úgyhogy - bár én magam jól lefáradtam estére - a kis egóm jóllakott óvodásként vigyorgott reggelig. :)
Pénteken reggel kaptam egy levelet abból a WG-ből, ami a legnagyobb, legjobb helyen van, legjófejebb emberkék laknak benne, és közepesen jó áron van: SUPERSYMPATISCH-nak találtak (egócska finoman elpirul), és hogy mikor tudnék visszamenni, hogy mind a négyükkel talákozzam egyszerre? (Sven, a 26 éves biciklimániás srác nem volt otthon, amikor ott voltam)
A másik két albiban nem voltam supersympatisch, de legalább visszaszóltak, hogy sajnos nem engem választottak. Merthogy nem mindig szoktak.

Szombaton elmentünk Vera barátnémmel az UdK-ra (Universitaet der Künste (még mindig nem tudom, hogy hova bújt az a nyavalyás umlautos á a billentyűzetemen)), ahol is Ligeti György emlékkoncert volt, plusz az ő emlékére kiírt zeneszerző verseny díjkiosztója, ill. a nyertes darabok bemutatója. (Ugye majd szóltok, ha túl hosszúnak találjátok a 3-4 soros mondataimat?! :) )
Kitétel volt a max. 12 perces időtartam és a "Kammerkonzert" hangszereinek használata.
Azt kell mondjam, hogy Vera nagyon bátor lány, hogy eljött erre a koncertre! Én, aki a nyáron 12 próbán és egy koncerten ismerkedtem a Kammerkonzert-tel (merthogy ez is elhangzott a műsor második felében) SE igazán tudtam végigkövetni a három pályaművet, helyenként igencsak nagy fehér foltok maradtak a fejemben. Kivéve kedves ismerősöm, Horváth Balázs darabjával kapcsolatban. Ezt nagyon szépen tudtam követni, a tételeket, a poénokat, az utalásokat, egyszóval, nagyon élvezhető volt. Örömmel konstatáltam, hogy a zsűri is hasonló véleményen volt, mert Balázs kapta az első díjat. :)
Vera barátnőm az egész eseményből leginkább a termet találta izgalmasnak. :) Képzeljetek el egy koncerttermet (mondjuk feleakkora, mint a Kisterem) teljesen szabálytalan négyszög alaprajzút, aminek három fala teljesen üvegből van. Ha jobbra nézel, akkor a Pariser Platz, a Brandenburer Tor és az Unter den Linden hever a lábad alatt, balra és a hátad mögött pedig belátsz az akadémia épületének modern belsejébe. Nem semmi! :)
A koncert látvány-elemei mellett sajnos az elhangzottak hallvány-értéke erőteljesen elhalványult :)) (Egy író veszett el bennem... :)). Ezt leginkább az utolsóként elhangzó Kammerkonzert-en lehetett lemérni. A szokásos német precizitás mellett a nem szokványos érzelmi szélsőségesség is - elmaradt. Pedig ebben a darabban aztán lehet aprítani, ugye kedves zongorista kollégák? :)
Egyszóval, nagyon vérszegény előadás volt, és annak ellenére, hogy tudom, hogy milyen nehéz minden hangszeresnek a mű eljátszása, azért legalább megpróbálhattak volna ÚGY CSINÁLNI, mintha... De nem. Szóval csalódás volt a dolog, és utólagosan is NAGYON felértékelődött bennem a szombathelyi produkciónk. Különös tekintettel, hogy Berlin elvileg a kortárs zene egyik fellegvára.

Vasárnap a helyi magyar erőkkel ismerkedtem egy brunch és egy Mauerpark-látogatás keretében. Gyönyörű napos időnk volt, meg vidám társaság, plusz ehhez még hozzájött a bolhapiac tiritarkasága. Majdnem vettem egy közlekedési lámpából kiszerelt piros üveget, de aztán mégse...

Akkor mostmár mindenki megnyugodhat, hogy jól vagyok, úgyhogy munkára föl!
Szép hetet nektek! (Olyan napsütésest, mint ami itt van! :))) )

London után újabb felfedezések a nagyvilág közlekedési furcsaságaiban:
Tegnapi lakásnéző túrám kelet Berlinbe vezetett. A dolog egyébként azt hiszem nem járt sikerrel, mert bár a lakás gyönyörűen felújított volt, és a két lány is szimpi volt, az előttem érkező konkurens jelölt később jött, én meg előbb, szóval pont összetalálkoztunk. Ezzel el is dőlt a sorsom. A német ajkú, már bennlakó studentin és a konkurens lipcsei lány elmélyült beszélgetésbe kezdtek a hely adottságairól, meg a putzplan-ról és hasonló albikereső témákról, olyan beszédtempóban, ami egy magamfajta, szobakeresésben kezdő, németben középhaladó szintű delikvensnek vajmi nehezen volt követhető, a bekapcsolódás esélye pedig a nullával volt egyenlő. Nem beszélve a fránya szimpátiaszálakról, amik a beszélgetéssel egyidejűleg kialakultak a két lány között... Gondoltam, ok, akkor erről ennyit. Amúgy meg a sors kezének tulajdonítom a dolgot, mert a környék kicsit a Keleti Pu.ra emlékeztet, és ezt a nagyon előnyös ár sem tudta felülírni.
Hazafelé ért aztán a kellemetlen meglepetés a vonatsínekkel, és a menetirányokkal kapcsolatban. Merthogy szegény magyar leányzó mihez van szokva? Lemegy a metróba, egyik oldalon egyik irány, másik oldalon másik irány - egy vonalon. Még a Deák téren is, ahol pedig háááárom metróvonal találkozik Namármost, itt Berlinben azoknak az állomásoknak a száma, ahol át lehet szállni, és három vonal találkozik, viszonylag ritka. Minimum 4-5 U és S-bahn, plusz helyenként még egy regionális vonat vonal is becsatlakozik. És akkor jönnek a probémák, amikor egy sínen többféle vonal is közlekedik. Ezt már Londonban is megtaptasztaltuk... :)))) Na de amikor egy sínen MINDKÉT irányba közlekednek vonatok, azt már viszonylag nehezen fogadja be egy szegény magyar delikvens... Így történhetett meg, hogy tegnap este éjféltájt kétszer jártam a Warschauerstrasse-nél, míg egyszer sikerült eljutnom onnan a Friedrichstrasse-ra. :))))
Nem csoda, ha ezek után némi elégtételt érzek, amikor németeket látok hasonló tanácstalan arccal a menetirányokat, útvonalakat, és megállókat kijelző tábla alatt álldogállni.... :)))

Újabb motiváció(k) a még gyorsabb szobakeresésre:

1.) Az ágyam alatt egy kocsma van, ahol szerda, péntek és vasárnap után ab sofort hétfőn is buli van - R-go: legalább fél háromig dübörögnek a hangfalak... Nem baj, legalább az éjjel megjelenő WG hirdetéseket az egész városban én találom meg először! :))

2.) Artemis Quartet koncert a Philharmonie-ban!!! Szuper volt! Én még ilyen hegedülést, vonósnégyesezést, összeintonáltan, intelligensen, színesen, gyönyörűen, természetesen még nem hallottam. Egészen elvesztem a koncertben. És azok a cselló pizzicato-k! Hmmmmm.....
Állítólag múlt szerdán otthon is játszottak a Márványteremben, van aki hallotta őket?
Na de mi ebben a motiváció? Hát az, hogy utána több, mint egy órát közlekedtem hazafele...

3.)Ma volt orientáció az Eisler-en sütivel és irgalmatlan erős feketekávéval. Kellemes informális légkör, ahol kiderült, hogy gyakorolni csak az üres termekben lehet. Tehát már csak a teremharc miatt is a suli közelében kell legyek. Viszont hétfőtől szombatig 7-22.30(!!)-ig van nyitva az épület, vasárnap pedig, ha jól emlékszem 9-20.

Ui.: Itt mindenki elképesztően kedves! A mai reggelem például azzal indult, hogy egy mankós fiatal srác(egyetemista kinézetű és öltözetű) rámmosolygott egy nagyot az utcán. Ja, és tegnap, a futásból hazafele jövet lehagyott egy 70 feletti bácsi - kerekesszékkel... No comment. :)

Abbahagyták a bulizást alattam, úgyhogy én is elmegyek aludni! Szép álmokat mindenkinek!

Mégiscsak napelemmel működik az ember lyánya, vagy mi a szösz! :)

Ma délelőtt megvolt az első szobakeresési mélypont, úgyhogy elmentem futni egyet, és lámcsak! Felfedeztem, hogy alig 3 percnyire van egy szép kis folyó, ami mellett istenien lehet futni. És még szép napsütéses idő is volt, szóval - feltöltődtem.

Tegnap megvolt az első albinéző körút. Beeszbánoztam egész Berlint, és az eredmény meglepő volt. Eddig is tudtam, hogy a város nagy, de most... Huhh....
Kiszállsz az U-Bahn-ból, és lakótelepszerű, helyenként omladozó vakolatú, máshol szépen felújitott házakat, szép nagy platánfákat és nagy nyugalmat találsz (DDR utánérzés), ugyanazon a vonalon a következő megállónál pedig nyüzsgő életet, szép térköves, Budapest V. ker. szerű házakat, zöldségeseket, kutyasétáltatókat, szecessziós épületeket - egyszóval teljesen más világot.
Tiszta szocio ez a szobakeresés. 15-20 percre bepillantást nyersz egy-egy ember életébe, lakásába. Élveztem, de még jobban élvezném, ha most rögtön az ölembe pottyanna egy szoba az Alexanderplatz-on havi 200-ért! :))
Jövő héten kezdődik a suli, és én még mindig itt csücsülök a világ végén Steglitz-ben...

Már meg is kaptam, hogy milyen igénytelenül néz ki a blogom, úgyhogy gondoltam feldobom valamivel... (A rólam készült képek híján ;) )

A kedvenc képem: Turner: A Fighting Temeraire utolsó útja (London, National Gallery)

WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht!

Ok, megmagyarázom kicsit. WG egyenlő Wohngemeinschaft egyenlő ... Hát mondjuk lakóközösség. Ez itt 2-3-4-5 emberke, többnyire fiatalok együttélését jelenti egy bérelt lakásban. Namármost, aki Berlinben (meg gondolom No-ban) albit keres, az kb. ezen az oldalon teszi http://www.wg-gesucht.de/. Itt lógok egész nap, már kezdek becsavarodni... Nem egy egyszerű dolog, mert hihetetlen mennyiségű hirdetés van. Ha végre találsz valamit, ami tetszik, akkor fel kell őket hívni/emilt írni. Ha felhívod

1. nem veszik fel (akkor jegyzetelni kell, hogy ez érdekel, csak épp nem vették fel, hívd később)
2. felveszik, de az esetek többségében (80 százalék) már nem aktuális a hirdetés (miért nem veszik le a netről??)
3. felveszik, és gond nélkül megbeszélsz egy időpontot.

Na eddig az utóbbiig eddig 2 emberkével sikerült eljutnom. Ebből egy volt hang alapján szimpi. Hogy teljesen végigvezessem a lakáskeresési mizériát, van még ugye az emilezési lehetőség. (Ez itt a reklám helye: HÁLÁS KÖSZÖNET a szüleimnek, akiktől a laptopot kaptam, és Mohamed-nek és Fhed-nek, akik belőtték a gépemen a wireless-t!! Internet nélkül teljesen esélytelen itt bármilyen szobát keríteni. Vagy hónapokba telik.) Szóval emilezel valakinek. Aztán vagy válaszol, vagy nem. Ugye az előző mondatból a válaszolás esélye 50 százaléknak tűnik? Nos hát, az eddigi eredményem O, azaz nulla százalék. Vagy lehet, hogy türelmetlen vagyok?? :) Jók ezek a színek, ugye? Gondoltam, hátha a hangulatom is szivárványszínű lesz tőle. Meg Sarah Vaughn-tól.
Jut eszembe, talán egy kis gyakorlással is tehetnék kedélyállapotom javításért... :)

Na, hát ez a mai nap is vidáman telt!
A reggel a mostmár szinte hagyományosnak mondható együttreggelizéssel indult etióp barátommal - Mathias-szal. Egészen meg van hatódva, hogy tudom, hogy a fővárosuk Adis Abeba, és hogy a csúnya olaszok megtámadták őket valamikor a 20. század első felében. (A nagy éhezésen kívül - amit persze nem említettem neki - kb. ez minden, amit Etiópiáról tudok)
Délelőtt kb. (az utazást és a hely keresését leszámítva) 20 másodperc alatt sikerült a beiratkozás. Egy papírt kitölt, egy másik helyen egy néninek odaad, és már kézben is a diákigazolvány! Így megy ez Németországban! :) A diák egyébként azért is felettébb szívderítő birtokolmány, mert ingyen lehet vele utazni EGÉSZ Berlinben! Ami azért nem piskóta, ha azt nézzük, hogy egy egyszerű Einzelfahrticket kettőtíz olyróba kerül.
Újdonsült magyar kollégával (akivel a beiratkozás 20 másodperce alatt kevert egymás mellé a sors) aztán Canossát járunk körbe-körbe a Charlottenstrasse-n (ahol a fősuli van) és a belőle nyíló keresztutcákon, mert egy járókelőnek sincs épkézláb ötlete, hogy vajon merre lehetne egy kettő, azaz kettő oldalas word dokumentumot kinyomtatni. Ezt a nemtudást ellenben nagyon-nagyon segítőkészen és rendkívüli kedvességgel hozzák tudomásunkra. Végül sikerül a művelet, mehet a pályázatom Quatar-ba! :)
És hogy azért kiderüljön, hogy a német oktatási rendszer háttérgépezete (ok, kicsit egyszerűbben tanulmányi osztály) sem tökéletes, a főiskola másik épületében kiderül, hogy mégiscsak az egyik épületben (ahonnan jöttünk) van a tanulmányi előadónk. Semmi probléma! Legalább útközben érdekeseket láttunk, úgy mint: soksok kiszolgált trabicsek a DDR-es időszakból a Museuminsel-nél, azok között is a csúcs: pirosra lakkozott (!), hatkerekű (!) trabi-cabrio(!!!). Sajnáltam, hogy nincs fényképezőgépem...

-

Tudtátok, hogy 80 millióan élnek Etiópiában?
És azt, hogy nem csak Londonban vannak emeletes buszok, hanem itt Berlinben is, csak itt sárgák, és a "normális" oldalon közlekednek?
Willkommen in Berlin!