Jácc!

Thalheim tanár úr ránézésre inkább olyan zenetudós alkat, 60 felé közelítő, már jócskán pocakos, szemüveges, kicsit nyakát behúzva tartó bácsi. Minden lépése olyan súlyos, mintha már beletörődött (ez is milyen szó???!!) volna a világ összes rosszaságába. És közben mégis mindig egyformán sugárzik belőle a visszafogott életöröm. Olyan németesen, ugyebár.

Tudom, most sokan ki fogtok nevetni, de nálam ez valahogy kimaradt.
D-mollban feltettünk egy jó kis szeptimes, nónás, szekvenciát, és erre improvizáltunk tegnap egy órán keresztül. Jó játék! :))
Mikor én kerültem a basszusba, rögtön megvariáltam ritmikailag a dolgot, hogy ne csak mindig pőre akkordok legyenek, az olyan unalmas...
Thalheim tanár úr egyből ráharapott, hogy na hát akkor, ha swing, hát legyen swing! :) Mutatott egy-két kíséretvariációt, aztán uzsgyi, belevetettük magunkat a zenébe.
Hárman voltunk lányok, rajtam kívül mindenki régizenél, az egyikük még zeneszerzést, meg elméletet is végzett az Eisler-en, a másik lány pedig csembalista (Szingapúrból! Kétszer-háromszor simán beleférne a kabátomba). És olyan felszabadult zenélés-ökörködést csaptunk, hogy sajnálom, hogy nem hallottátok! :))

u.i. Mai találós kérdés: Mi a Jazz németül?
(megoldás a címsorban)