Bolyhos csibe dideregve
figyeli a vaskakast.
Csodálkozik, nem érti:
Miért, hogy mindig arra fordul
amerről a szél fúj...
* * *
Ülök a kedvenc narancssárga bőröndömön.
Csurog a víz a hátamon.
Tele van.
Körülöttem könyvek, gyertyatartók, dobozok, kották egy lámpa, és egy nagy darab sajt a földön.
Hogy fog ez mind beférni?!
Ahogy igy elnézem, sehogy.
Az ember lánya, ha lassan is, de fejlődik - ami nem megy, nem kell erőltetni. Könnyes szemmel búcsúzom tehát Richtertől (600 oldal), "Légy hű magadhoz" (400 oldal), Arthur Miller drámáitól, Sir Soltitól, Kodály tanár úrtól formatanilag, kedvenc dvd-imtől, Harrods-macimtól, és a Viki tavaly karácsonyi sárga-alapon-pirosvirágos-facicájától is. Féltem, a nagy bőrönd-tumultusban letörik a farka. Nem beszélve a nagyinál előkészített állólámpáról és hangfalaimról.
Ami nem megy, nem kell erőltetni.
Csak arra gondoltam, igy másfél hónap után belaknám frissen festett szobámat.
Lélekben már Belinben járok.
Nollendorfstrasse,
Charlottenstrasse,
Marstall,
Komische Oper Figaroval,
Rainer lakás Cd-kel,
Herr Junge az C-kulcsaival,
Philharmonie,
Schlossplatz vurstlival,
Dussmann minden földi jóval, amit csak egy zenész elképzelhet,
Hakescher Markt aranyos beülősökkel.
Berlin az Ihlet, be kell vallanom. És már alig várom, hogy újra lássam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése