Kaffkai zegzugok

A germán építészet közel sem érint meg annyira, mint a zeneköltészet. És akkor még finoman fogalmaztam. Ez akkor kristályosodott ki bennem, amikor hosszas utazgatás, S-Bahnozás, gyaloglás, buszozás, mozgólépcsőzés és miegymás után, az n-edik sarkon befordulva elém tárult a Rathaus Tempelhof-Schöneberg masszív kőtömege. Hogy miért kell ilyen rideg, távlságtartó Brünhildéket tervezni és felépíteni, az rejtély számomra. Belépve pedig kaffkai, zegzugos, dísztelen, koppanóléptű folyósórendszer fogad, és bár minden sarkon ki van nyilazva, hogy melyik szoba merre van, olyan remélytelennek tűnik, hogy én pont ott fogok kikötni, ahol kell. A 105-ösből egy (morc, de azért segítőkész) néni továbbít a 115-ösbe, amit 20 perc bolyongás után meg is találok. De mire kitöltöm az űrlapot, amit egy másik (katonás, ámde segítőkész) néni nyom a kezembe, máris csilingel a kijelzőtábla - a 223mas sorszámú, azaz én jövök. Tíz perc se telik bele, és már visszafelé gyalogolok az S-Bahnhoz. Semmi totoja, sorbanállás, problémázás, pillanatok alatt be vagyok jelentve immár hivatalosan is az albérletembe - Nollendorfstr. 18. Berlin 10777.