Pest felé zötyög a - Busz. Az előttem ülő úr kalapjára egyszercsak elkezd csepegni valami a tetőből. Ingerülten behúzza az ablakot, hátha az segít. Innentől kezdve a táskámra csepeg az a valami.
Nézem, nézem.
A második cseppnél fura gondolat türemkedik elő szürkeállományom egyik homályos szegletéből: a francia szivárvány szónak (Arc-en-ciel) kell, hogy valami köze legyen a mi "arkangyal"unkhoz. És Michelangelo voltaképpen maga - Mihály Angyal volt.
Hogy ez honnan jöhetett?!
* * *
Egyedülök a sötét estében a rét közepén. Hallgatom a szelet, és a kutyák ugatását.
A szám széle megremeg, aztán megerednek a könnyeim is. És csodamód ezzel egyidőben - mintha ott fenn valakik (angyalok?!) együttéreznének velem - lassan, apró cseppekben kezd szemerkélni az eső.
Hallgatom a halk neszt, ahogy a cseppek a kabátomon landolnak.
Georgi, és az ő gondolata jut eszembe az illúzióról, hogy nem vagyunk egyedül.
Emberek, hát miért nem jöttök velem?!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése