Nóri Berlinben / in Berlin

...(Hon)vágy..

2010-10-30T12:37:00.001+02:00

Otthon vagyok. A gyerekek, ahogy magyarul rosszalkodnak. Beiszom a szavak zamatát, Varró Danit és Feldmár András-t és Gerlóczy Marci-t olvasok a Libriben.
Megcsodálkozom a magyar nőket, ahogyan a párjukat csókolják.
Beszívom a már-már mediterrán napfényt, a síncsere zaját a körúton.
Az emberek arcát fürkészem, néha elkapok egy-egy kíváncsi tekintetet.
Élvezem ezt a már-már skizofrén érzést, hogy otthon vagyok, hogy belülről ismerem a várost, és egyidőben turista is vagyok.
Színes, csörgő-zörgő forgatag.
Szeretem.

Életem origoja. Hozzá mérhetem, hogy merre vagyok.

Karácsony

2009-12-20T00:34:00.004+01:00

Eltelve, csendes-boldogan andalgok-lebegek a csikorgó-harapós napfényben, akár egy becsiccsentett karácsonyi tündér.
Vajon honnan jött ez az aranyló nyugalom, és meddig marad?
Nem kérdezem, csak elnyújtózom benne jólesőn, mint egy kényelmes, régi fotelben, és kukucskálok százrétegnyi sál alól a csillogó hóesésbe.

És az emberek teletömött bevásárlózacskóikat lóbálva mosolyognak vissza rám.

Álmatlan éjszaka 2 forralt bor, 2 kávé és fél liter kóla után/Schlaflose Nacht nach Glühwein, Cola, Kaffee (Tolle 3.)

2009-11-30T04:41:00.006+01:00

p.s. Az egyetlen Megváltoztatható m i m a g u n k vagyunk.

Die einzige Veränderliche sind w i r s e l b s t.

The only Changeable are w e o u r s e l v e s.

Rituálé

2009-11-20T19:57:00.003+01:00

Nyitva... Aufgeschlossen... (Tolle 2.)

2009-11-20T01:02:00.004+01:00

"...Hosszútávra semmi sem tudja kielégíteni az ego-t. Ameddig az ego uralja az életedet, kétféleképpen leszel boldogtalan: Az egyik: nem kapod meg, amire vágysz. És a másik: megkapod, amire vágysz..."

Megoldás?

S e m m i t s e m a k a r n i .

"...Nichts kann das Ego langfristig befriedigen. Solange es dein Leben beherrscht, wirst du auf zwei Arten unglücklich. Nicht zu bekommen, was du dir wünschtst, ist die eine. Und zu bekommen, was du dir wünschst, ist die andere..."

Lösung?

N i c h t s z u w o l l e n .

Utóbbi napokban

2009-11-10T00:25:00.003+01:00

Tolle anyó

2009-11-05T23:49:00.002+01:00

Keresel.
Nap, mint nap, újra és újra mert érzed, hogy valami még mindig nem jó.
Bár minden alakul, de mégis, van az a bizonyos nyomás ott belül, a jel, hogy valami még mindig nem stimmel.
És már évek óta változol, és könyveket olvasol, és jógázol, és előadásokra jársz, figyeled önmagad, és valahogy, valami, mégsem.
Örök hullámvasút, szabad, szárnyaló pillanatok, és hosszú, sötét, kétségben, magányban örvénylő, önmarcangoló órák között.
Csupa kérdés, csupa miért.

És akkor egyszercsak előtűnik egy tündér áttetsző szárnyakkal, kezében csillogó varázspálcával, és ott - bizony ott, éppen az orrod előtt - suhint rá valamire, amitől egyszeriben fény gyúlik a kis buksidban, egy nagy reccsenést érzel, és tudod, hogy most valami a helyére került, arra a sínre, ahol lennie kell.

Családállítás, Helliger féle terápia, öröklött félelmek.

Hányszor, de hányszor olvastam már ezekről, hányszor talákoztam már össze ezekkel a szavakkal a legkülönbözőbb élethelyzetekben!
Milyen lelkesen jegyzeteltem nagymamáim meséit a gyerekkorukról, a történeteiket kalandos vonatutakról, szanatóriumról, délceg orosz katonatisztekről, Beethoven hanglemezgyűjteményekről, cseresznyefák virágzásáról a körúton, döngölt agyagpadlókról, Szolnoki doktorbácsiról, fekete szénnel teli bányászcsillékről...

De soha sem jutott eszembe, hogy lerajzoljam a családfánkat.

Na persze ez sem egészen igaz.
Tesóimmal néhány éve rajzoltunk egy szép füz(i-család)fát karácsonyi ajándékként. De az csak illusztráció volt, sosem tudtam úgy nézni rá, mint ahogyan tegnap este.
Összefonódó és aztán az idővel szétágazó, vagy tűzön-vizen át kőkemény munkával felépített, összetartott emberi kapcsolatokként, a történelem kegyetlen úthengere vagy tragikus haláleset által tönkrement lángoló szerelmekként, boldogságkereső mindennapi emberekként.

Most először láttam meg magamat, mint a sok-sok ős közdelmei, érzései, csalódásai, vágyai, elvárásai, szeretete közepette ébredező friss hajtást.

Megértettem, vagy méginkább ráéreztem, hogy ezek a családi tapasztalok milyen kozmikus mélységben vannak ott bennem, hogy mennyire értelmetelen ellenük küzdeni, mert ott vannak, belém égtek, a múltat már nem lehet megváltoztatni. De miért is kéne?
Hiszen a jelen és így a jövő is az enyém. Tőlem függ, hogy ezzel az új tapasztalattal mit kezdek, hogyan dolgozom fel, és aztán hogyan megyek tovább. És aztán mit, és hogyan adok át a gyerekeimnek.

Rájöttem az eddig néha önzőként látott/láttatott cél: boldog, kiegyensúlyozott emberré válni, valójában felelősség az utánunk következő generációk felé.

Az első ember, akivel ezeket az új gondolataimat megosztottam, a húgom volt. Drága jó hugicám, a Zófili. Minderre csak annyit mondott, hogy ajánlja nekem elolvasásra Eckhart Tolle könyvét, az "Új Föld"et.

Az alábbi idézet ebből a könyvből származik:

"...Nach der christlichen Lehre ist die normale kollektive Verfassung der Menschheit der Zustand der "Erbsünde". "Sünde" ist ein Wort, das zutiefst missverstanden und fehlinterpretiert worden ist. Wörtlich aus dem Altgriechischen übersetzt, der Sprache, in der das Neue Testament abgefasst wurde, bedeutet sündigen "danebentreffen" wie ein Bogenschütze, der sein Ziel verfehlt; sündigen heisst also, das Ziel des menschlichen Daseins zu verfehlen. Es bedeutet, blind und ungeschickt zu leben und deshalb zu leiden und Leiden zu verursachen. Auch dieses Wort deutet also, sobald es von seinem kulturellen Ballast befreit worden ist und nicht mehr falsch ausgelegt wird, auf eine Störung im Menschsen hin. ..."

Kérdések a válaszaimra 2. rész - Utóhangok a Böll Alapítvány bevezető szemináriumához (2009. Okt. 23-25)

2009-11-04T18:24:00.004+01:00

Nehéz volt.

Külföldiként és ráadásul művészi irányultsággal egy amúgy is igen agyas társadalom túlnyomórészt reál irányultságú fiataljai között megtalálni a helyemet, huhh.
Szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire nehéz egy ilyen közegben nyugalmat, önbizalmat megőrizve nyitott, érdeklődő maradni, a lehető legjobbat kihozni a helyzetből.

Óhatatlanul nekem kellett asszimilálódni.

Mert én voltam az egyetlen (legalábbis úgy éreztem, hogy én vagyok), aki ha nem itt született német, akkor nem él leglább már 10 éve Németországban, ebből kifolyólag nem bír perfekt nyelv- és nyelvkultúra tudással. Ebből a szempontból akár kivételesnek is érezhetem magam, hogy 2 év ittlét után "megcsináltam".

Az igazság azonban az, hogy inkább kis zöld ufónak éreztem magam, aki véletlen egy rossz bolygóra szállt le. A számomra meglepően kifejlett diplomáciai és vitakultúrával megáldott németek mellett azt hiszem magyarul is eltörpülnék.
Most jöttem rá, hogy a zenével való foglalatosság mennyire egocentrikus (a szó jó értelmében) és ösztönös dolog.

De nem lennék Füzi Nóri, ha nem dobtam volna bele magamat kis zöld ufóságom ellenére is a mélyvízbe. A választható programok közül kiválasztottam az improvizáció színházat, ezt éreztem magamhoz legközelebb állónak.
Arra azonban nem gondoltam, hogy előbb-utóbb németül kell majd "színpadra állni".
Itt aztán persze még jobban kiütköztek a nyelvi nehézségek, természetesen minden igyekezet ellenére sem tudtam felvenni a ritmust, úgyhogy egy idő után diszkréten próbáltam a háttérben maradni. A németek javára írandó, hogy ezt kiszúrták, és kedvesen bíztattak, hogy azért próbáljam meg, és néhány poén erejéig sikerült is magamat bevetnem. De persze nem volt az igazi. Mondhatni, ufóérzetem a tetőfokára hágott, ugyanakkor furamód nagyon jól éreztem magam.
Megtapasztalni, hogy milyen a csapatdinamika, amikor az ember önmagát adva a csoport által hagyja magát inspirálni, és így egy sokkal magasabb szintű dolgot tud létrehozni, mint egyedül - nagyszerű érzés volt.
Nem beszélve arról, hogy a közös viccelődés mennyire gyorsan és milyen közel tudja hozni egymáshoz az embereket.

A bevezető hétvége bizonyos pontjain az volt az érzésem, mintha ez a lehetőség véletlen ajándékként pottyant volna az ölembe.
Egy álom - amiben mit is keresek?

Csupa-csupa kérdés az eddigi válaszaimra.

(Háromfordulónyi válogatás után idén tavasszal megkaptam a Heinrich-Böll-Stiftung tanulmányi ösztöndíját. Az alapítvány működését, céljait bemutató hétvégi bevezető szeminárium után a fenti gondolatok az S-Bahnon ülve vetették magukat az újrahasznosítható papírból készült Böll Stiftung-os jegyzettömbömre.)

Kérdések a válaszaimra...

2009-10-25T23:39:00.002+01:00

Beck's pohárból?! Akkor bizony csak külföldinek teccik lenni, nemdebár?

2009-10-10T00:06:00.002+02:00

Egy par Nori

2009-09-16T16:42:00.003+02:00

Balaton

2009-09-10T09:58:00.002+02:00

Itthon

2009-08-24T22:14:00.002+02:00

Sötét van. Amikor kicsi voltam, és ilyen sötét volt, féltem, és mindig bebújtam a paplan alá. Úgy éreztem, hogyha az összes végtagjaimat, beleértve a fejemet is, betakarom, semmi baj sem érhet. Ma is csak takaróval tudok aludni persze.

Szóval sötét van. Most takaró helyett az ég boltja, meg néhány pislákoló csillag van a fejem felett, na meg az utóbbi napokhoz képest szokatlanul hideg levegő. A sötétben felerősödnek a hangok. Tücskök szamba-ciripelnek, meg valami búgó hangú állatok szekundsurlódnak bódult karneválhangulatot varázsolva.

Kezemben tányér, rajta a szilvásgombóc. Anyukám szilvásgombóca. Pontosabban Anyukám szilvásgombóca, ahogy ő az ő Anyukájától tanulta. Nagyi szelleme is belibben a sötétség karneváljába.
Kezdek dideregni, de nem megyek be a házba. A gombócok azt mondták, hogy sötétben, a teraszon kell megennem őket.

Valahogy nem csak a hangok, hanem az ízek is felerősödnek. Roppan a kristálycukor a fogaim közt, és a friss szilva utánozhatatlan zamata árad szét a számban.

Mindentbetöltő nyugalom költözött belém.
Hagytam, hogy megérkezzen. Vagy talán megváltoztam?

Vagy egyszerűen csak itthon vagyok?

Visual Acusticisms

2009-08-17T23:42:00.007+02:00

Zlín, Ostrava, Bila

2009-08-07T23:44:00.009+02:00

"Berlin felett az eg"

2009-07-29T12:19:00.004+02:00

0.03125 nap alatt Európa körül

2009-04-02T00:00:00.001+02:00

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezzel a levéllel egy szenzációs, egyedülálló lehetőségre szeretnénk felhívni a figyelmét:

Egy fantasztikus, megismételhetetlen, exklúzív zenei időutazásra invitáljuk Önt Európában. A síbakancs és a túrabot otthon maradhat, helyette foglaljon helyet a Millenáris Teátrum MAkadám Klubjának kényelmes székén, és hagyja, hogy nemzetközileg is elismert túravezetőink végigvezessék Önt a vén Európa zenei útjain!

Elsőként egy, a barokk túristalátványosságok által beárnyékolt, de értékét ettől még megőrző Carl Philipp Emanuel Bach szonátánál állunk meg, majd elidőzünk a gyönyörűcsodaszépékszeresdoboz Haydn variáció (szóló!!!) mellett, megcsodáljuk Eugen Bozza impresszionista hang"képét", megpróbálunk kitalálni Horváth Balázs ritmuslabirintusából, hogy aztán a napfényesámdevérgőzős Torreádorföldön Carmen melódiáival vagyünk búcsút egymástól.

Az indulás koordinátái ezúttal északi-szélesség-keleti-hosszúság-Fringe-Plusz-Fesztivál-Millenáris-Teátrum-Makadám-Klub-Április-4-(halálpontosan)18.00-tól. Érkezés ppontosan 0.03125 nap múlva.

http://www.fringe.hu/index.php?p=applicant&appid=46&l=hu

Aki kimarad, lemarad - az akció kizárólag a megjelölt időpontban, a székkészlet erejéig érvényes. Az élmény garantált, a befektetett energia minimális, belépés ingyenes!

Várják nagy szeretettel a zenei túravezetőik :
Füzi Nóra (zongora) és Győri Noémi (fuvola)

Betegeskedve

2009-02-05T20:48:00.002+01:00

A szokasos szemesztervegi torokfajasom lehetöve tette, hogy vegezzek imadott Almammal. (Marmint a könyvvel) Vagy annyira akartam tudni, hogy "mi lesz a vege", hogy lebetegitettem magam? Ki tudja... Szerintem nekem van egy ilyen könyv-betegsegem, megpedig, ha erdekel egy könyv, akkor keptelen vagyok letenni. Borzaszto...

Minap visszavittem ugy 100 kilo kottat a könyvtarba. Hegyekben allnak termeszetesen a szemesztervegen visszavitt, meg vissza nem rendezett könyvek. Ki mosolyog ram az egyik halom tetejeröl - Alban Berg. Belelapozok, es ki van a masodik kepen a könyvben? Alma Mahler. :)

Zsofili !!!!!!!!!!!!!!!!!

2009-02-04T17:07:00.000+01:00

http://www.flickr.com/photos/sophiefuzi

(l)Achenmann, A`lom, Alex, Alma

2009-01-24T20:42:00.001+01:00

Ma délután végre volt időm álmodozni…
Mood IndiG:)....

Hullámzáspillanatok az elmúlt 18 napból:

..Mitől és mikor lesz valami vérré?
Mikor lesz a betűből Tapasztalat?
Mikor megyek napfelkeltét nézni jéghideg téli éjjel, és látok majd harmatos pókhálót?
Miért vagyok ITT?
Mi az az ÉLET, miért kaptam, jó felé haladok-e egyáltalán?
És mi a zene?
Mi ez a sok kérdés…"

Lachenmann. Beszél a neve: egykilencven körüli sasfül, huncut szemekkel.
Életemben még ilyen nehéz dologgal nem találkoztam, mint amit neki sikerült leírni.
Ballal kitámasztva, jobb lábbal a pedálon állok a zongora felső oktávjánál. Bal kezemben műanyagkalapács, jobb tenyerem a legmagasabb hangokra. (Tessék szíves vizualizálni ezt a testhelyzetet! Lehet, hogy javasolni fogom jóga tanfolyamokra mint “Lachenmann” ászana…) Vadul koncentrálok, hogy a következő ütemben a kettő triolájából az o után egy kicsivel velőtráző sikolyt bírjak hallatni, amit a triolából a “la” pillanatában félbeszakítok egy – a zongora tőkéjére mért – kalapácsütéssel, ill. egyidejűleg a jobbkezes klaszterrel.
És közben már az azután következő ütem jár a fejemben, ahol már bankkártyával, és triangulumütővel a zongora legalsó oktávjának húrjain kell akcióznom, jobb lábbal a jobb pedálon maradva.
Szőkébe hajló mosolyt villantok a karmester felé, amikor a sikoly után nem sikerül a rendelkezésre álló két negyed alatt átalakzódnom az alsó oktávokra. Sebaj, még van a koncertig három nap…

Egyik nap csoda volt az ég az "Alex" felett. A TV-torony élesen reflektorfényben, mögötte a lilás-fekete esti égbolt. Felette pár áttetsző, fátyolszerű felhőpamacs. A Spree és a Berliner Dom felett pedig egy be-, vagy inkább kiúszó hatalmas, sűrű, egybefüggő fehér felhő, a sötétedés utáni város fényei által mindenféleszínűre festve. A szél hihetetlen sebességgel fújta, de ez csak akkor látszott, ha ez ember a szeme sarkában megtartotta a Vörös Városháza égbeszökő tornyát, mint origo-t.
Fél órával később már csak a Kis Herceg bolygói ragyogtak a maguk titokzatos megfejthetetlenségében az "Alex" felett.
Álmom Freud bácsi (és az összes álomtudor) figyelmébe!
Hugommal egy sötét, vészjósló csendbe burkolózott faluban. Egyetlen lámpa világítja meg homályosan az utcát. Mintha egy Hitchcock filmbe vagy még inkább Kaffka regénybe csöppentünk volna. A levegőben érthetetlen feszültség szikrázik.
Bemegyünk egy házba, és ott egy furán kinéző középkorú pár mindenáron étellel akar kínálni minket. Annál jobban töltik tele a tányérunkat, minél inkább nem kérünk. És amint azt mondjuk, hogy jó, akkor adjanak, azonnal abbahagyják.
Ahogy menekülőre fognánk (evés nélkül), hirtelen észrevesszük, hogy a házon az ajtók elkezdtek összemenni, egyre alacsonyabbak és szűkebbek. Lélekszakadva próbáljuk kipréselni magunkat, de hogy ez sikerül-e, azt már nem tudom, mert felébredek…

Franz Werfel Alma Mahler-Werfel naplójába:
"Unendlichen Dank an Dich ALMA
Für die zahllosen Glückseligkeiten
Ich gehe zu Grunde
Wenn dein Sommer
Nicht mehr
Über mir ist!
Er muss ewig bleiben."

Háború, Gage, Haydn

2009-01-11T10:54:00.000+01:00

Aos. Nem talál hirtelenjében térképet, úgyhogy egy tankönyve hátoldalába gyorsan felvázolja Izrael-t a nyugat-jordániai arab településekkel és a Gáza övezettel. Mutatja, hogy hol laknak a szülei. A google keresőben gyorsan meg is mutatja, hogy pontosan ott, abban a piros cserepes házban, és ott mellette az a nagyobb darab föld, meg 6-8 ház az ő rokonaié.
Amir faluját is megkeressük a libanoni határnál.
"2006 nyara nagyon szép volt." – mondja lakonikusan - "Háború volt."
"Sosem lesz béke, Nóri.” – mondja Aos - “Képzeld el, hogy az a sok férfi, nő és gyerek aki meghalt, mind valakinek az apja, az anyja, gyereke. Hogy tudnának ezek megbocsátani? Az izraeliek és az arabok utálják egymást, a munkán kívül soha nem találkoznak, nem barátkoznak, nem beszélnek egymással."
“De hogy lehet ebben az állandó rettegésben élni, hogy soha nem lehetsz biztos, hogy holnap nem a te faludra lőnek-e?”- kérdezem naivan.
Nézi a rajzát, a google keresőn a pirostetejű házat.
"Ki mondta neked, hogy ez élet?"

Ugyanaznap délután. Ülök a zongoránál és kapaszkodok a hangszerbe. Szó szerint. A vérnyomásom a nulla felé közelít, én azon gondolkozom, hogy hogyan fogom túlélni ezt a nagyjából 20 percet, ami még hátra van. Valószínűsíthetőleg az arcszínem a lila és a zöld között félúton lévő árnyalatban játszik, amint azt találgatom, mikor fogok beájulni. Nagy baj nem lehet, amíg öniróniára is telik: a zongorista a dalkurzuson dobta fel a talpát. Hehe. Végül úgy döntök, haláltmegvető bátorsággal lemegyek a színpadról és iszom a sarokban álló ásványvizemből. Közben Florian és Gage továbbra is valamelyik verssor megvitatásánál tartanak, a nézők (túlnyomórészt “alte Damen”) némelyike fura pillantást vet rám, de lényegében nem omlik a fejemre a mennyezet. Visszaülve a zongorához konstatálom, hogy az ásványvíz egyáltalán semmit sem segített. Nagy nehezen eltelik a maradék 13 perc, és akkor jut eszembe, hogy mi is a bajom.
Az újdonsült diákönkormányzati tag Florian intézte - kávégép. Frissen őrölt kávészemekből hihetetlen erős kávé az aulában. Ez volt a baj, na meg az éh gyomor. Jól van Nórika. J

Este 10. Utolsó mohikánként az emeleten, ülök a 2.23-masban. Na jó, valahol a folyosó másik végén még egy brácsás is gyakorol. "Az" Arpeggione-t. Barátom - a metronóm - konokul hajtogatja, hogy tik-tak-tik-tak, mindezt 79-szer percenként. Nem is sejti, hogy micsoda katarktikus állapotba segített ezzel a mechanikuspapagáj-pittyegéssel. Ismét felfedeztem 3 hét kitartó nemgyakorlás után – az IDŐt. Annak is a vasfogát. Melynek következtében Haydn f-moll Variációja szétfolyó, rút hangfürtamöba-kiskacsából törékeny-finom, csodálatosan megmunkált elefántcsont-ékszeresdoboz-hattyúvá lett.

Viva la musica!

Batwoman

2009-01-08T18:47:00.003+01:00

Nem volt kedvem jönni, bevallom... Harom het alatt egeszen kiment a fejemböl, hogy en tulajdonkeppen Berlinben lakok mostansag.

Ezert aztan megörültem a kollegaknak a repülöteren. Az egyikük szülinapja alkalmabol le is guritottunk ket Jäger-t... Ettöl aztan egesz jol lettem.

Harapos, csunya hideg van itt. Kesztyüben is lefagy a kezem.

Ilyen nem volt tavaly. Ne meg olyan se, hogy a ho megmaradt volna. Es ilyet meg nem lattam, NEM sozzak az utakat. Merthogy az allitolag sulyosan környezetszennyezö. Csak tudnam mi lesz a piacra igyekvö nyugdijasokkal...
Nem beszelve azokrol az örültekröl, akik tüsarku cipöben huzigaljak hazafele a szazkilos böröndjüket... :))

Nagyon furi erzes volt visszajönni. Mintha a sajat reinkarnaciom lettem volna, aki bar tudja, hogy a 8.-on lakik, de valahogy megis kijött a gyakorlatbol, es minden olyan uj.

Ahogy ilyen dejavu szemmel körbeneztem a szobamban, eletemben elöször azt lattam meg, ami benne VAN, es nem azt ami NINCS. Erdekes...
Aztan megcsörrent a telefonom, es meglepödve hallgattam sajat magam, ahogy nemetül beszelek.
Skizoid egy erzes.
Meg egy darabig kitartott, ahogy a Friedrichstrasse-tol begyalogoltam a föiskola fele (kellett gyakoroljak, mert masnap mar meghallgatas volt), es ezzel a regi-uj tekintettel tudtam nezni az össznepi karacsonyi mulatsag maradvanyait is

Belelehelltem egyet a levegöbe, es az volt az erzesem, hogy nem sokkal kene hidegebbnek lennie ahhoz, hogy az egyböl megfagyjon, es jegcsapkent zuhanjon a földre...

Welcome in Berlin...

Felev kesessel... II. resz

2008-12-11T16:45:00.008+01:00

Fel ev kesessel.... BESTs OF OUR ITALY TRIP

2008-12-06T19:31:00.000+01:00

Garfield napok

2008-12-06T19:26:00.000+01:00

Amióta leadtam a pályázatot, azóta egy nagy lusta macska lett belőlem.
Fél tizenegyig alszom, utána még másfél órát heverészek kedvenc könyvemet olvasgatván. Miután szép nyugodtan megreggeliztem, bemegyek a Marstallba, ahol rögtön meg is ebédelek. (Muszáj, mert a menza csak 2ig van nyitva.) Aztán gyakorolgatok, meg bemegyek internezetni, ahol végigolvasom az összes ismerősöm blogját, a híreket valamennyire, horoszkópot, nők lapja cafét, és amikor más semmi sem jut eszembe, amivel az időt még húzhatnám, akkor honfoglalózok egyet (kettőt).

Tegnap volt egy szuper óránk Rieger-rel. Nem is értem mi történt vele. Eddig teljesen távolságtartó volt, nem is nagyon szerettünk hozzá menni, mert úgy éreztük, hogy amit tud, azt nem akarja átadni. És most láss csodát, mintha egy tündér ráütött volna hármat a varázspálcájával, egy szórakoztató, savanykáshumorú, közvetlen, lendületes, lényegretörő professzor lett belőle. Ez igen, így lehet tanulni, és hát ez a zongorázás… Hujjjujujj. Utána teljesen megbolondultunk Florian-nal, (de főleg ő, én igyekszem mostanában a koromhoz méltóan viselkedni :p) teljesen agyabeteg poénokat lövöldöztünk, és másfél órán keresztül sem sikerült kitalálni, hogy mit adjunk Claar-nak ajándékba Karácsonyra. Claar volt, aki még szeptemberben a schwerini versenyre felkészített minket. Úgy nagyjából.

Ma addig húztam az időt mindenféle fontosabbnál fontosabb dologgal, hogy végül este 7 lett mire a Marstallba értem. J
De ami fő, így is szeretem magam. J
Közben tényleg sok mindent elintéztem, leveleket megírtam, amit már ezer éve kellett volna, de őszintén szólva, olyan jó egy kicsit elkellemeskedni az időt. Aztán most úgyis jön rengeteg minden, kell az erőgyűjtés.
Rá kell jöjjek, hogy én márpedig így működöm. Vagy padlógáz, vagy semmi.

Holnaptól padlógáz…

A hátralevő 10 napban egy nagytakarítás, nagybevásárlás, Maarja látogatása, Vízkelety-ék látogatása, mindeközben az otthon elvégzett tantárgyaim elismertetése, meglepi sütés-főzés az arabjaimnak, Ulrikének (a lakótársam, rengeteget segített a pályázatom megírásában), még két partitúra és főtárgy és zongoraóra, két óra Rieger-rel, plusz egy főpróba, plusz egy koncert, plusz próbák Flo-val, Kaspar-ral (másik énekes),és még a Brahms szonáta harmadik tétele, plusz egy csomó szervezés, nem is sorolom.
És még a Karácsony is jön, szóval hujjjuj.
De most megkísérlem a padlógázas időszakot is nyugisan, koncentráltan csinálni.
Hátha most az egyszer sikerül.

Drukkoljatok!

És boldog télapót!

P.s.: A zongora lelke vala pediglen a PEDÁL J))))))))))))))))

KEEEEEEEEEEEEEEEEEE`SZ!

2008-11-29T17:39:00.004+01:00

168 oldal, 3 CD, több, mint egy kilo, amit feladtam.
Megyek aludni...

ui: A Brahms tegnap szuper volt. Se nem gyors, se nem lassu, es CSUPA zene! I LOVE BRAHMS!!!!!
Vitlin tanar ur megveregette a vallamat, megölelgetett, es a hüvelykujjat felfele tartva mosolygott utana:
Es war einfach toll!

ui2: 10 nap mulva jön Maaaarja, 18 nap mulva megyek haza! Kezdem szamolni a napokat. (Mar amikor alszom a kettö között...)

A zongora lelke...

2008-11-27T18:35:00.002+01:00

Az utobbi napjaim 2 dologrol szolnak. Tulnyomoreszt palyazatot irok, a maradek idöben eszem egy Dönert, vagy probalok Arneval.
Holnap koncert, holnaputan palyazatleadasi hataridö.

Vegre-vegre-vegre nagyjabol 18-20 oras munka utan a vegere ertem a motivacios levelem megfogalmazasanak. Negy oldal. 12es betütipussal. Reggel haromig. Vert izzadtam vele, de kesz. :)

Beleadtam apait-anyait, a nyelvtankönyvtöl az egynyelvü szotaron at a szinonimaszotarig mindent felhasznaltam, Flo most megis jokat kuncog a mondataimon... Hat a nemet nem a vilag legegyszerübb nyelve... Na de sebaj, egyszer csak a vegere erünk.

Jelen pillanatban BARMIT hajlanso vagyok megtenni, hogy legyen legalabb egy ev az eletemben, amikor semmi mas dolgom sincs, csak gyakorolni, meg koncertre jarni, es normalis, kiegyensulyozott eletet elni...

Meg szombatig kell kitartsak, es ha feladtam az egesz anyagot, asszem atalszom a hetveget...

Arne-vel holnap debütalok a Herr Vitlin korrepeticio osztalyanak ujoncakent. Brahms F-dur Szonata masodik tetelevel. Leirhatatlanul szep zene... Fantasztkus... Es ahogy ez a fiu csellozik, meg ahogy együtt tudunk müködni...
Es amiota hetfon hallottuk Martha Argerichet es Mischa Maisky-t a filharmoniaban, megallithatatlanok vagyunk. Mindketten bekattantunk...

Na most el kell szaladjak a ma esti Jukebox-olassal egy kis penzt keressek. (Ertsd: nenik bedobnak 30 euro-t, en meg masfel oran leresztül azt jatszom, amit elemraknak)

Bis bächste Mal!

ui: akkor majd leirom a nagy felfedezest, hogy mi is a zongora lelke... :)

Hany honapig vemhes a dromedar?

2008-11-19T15:04:00.005+01:00

Ezen a kerdesen buktam el a mai serlegemet a honfoglaloban... :)
Mindig honfoglalozok egyet, ha semmi kedvem az elethez. De most, hogy lett egy halalfejem mara, megyek, es gyakorolok kicsit. Aztan megyünk futni este Aos-szal. Ki a parkba. Miert is mennenk az edzöterembe, ha mar olyan jol megerkezett a hideg...

* * *

Valamelyik nap setaltam a Marstallba a Spree parton a Berliner Dom-nal. Veröfenyes tavaszi idö volt (akkor meg), es vagy negyedoran keresztül figyeltem, hogy bontjak le a valamikori Köztarsasag Palotat. Az epületböl mar csak a negy sarkan levö vasbeton lepcsöhaz all a hatalmas kötörmelek közepette. A Sarga markolo`k mint valami hatalmas zsiraf probalnak fogast talalni a lepcsöhazon.
Igazi betondzsungel. Gepesitett zsiraf betonlepcsöhazzal tömi a gyomrat.
Jo kis allegoria erre a mi "szep uj vilag"-unkra.

Na csoködön mindenkinek.
(Sorry ismet az ekezettelensegert, ez is mutatja, hogy a Humboldt-on csücsülök.)

Smashing Pumpkins & Remarque - ...zum Ankreuzen-athuzasul...

2008-11-09T14:53:00.003+01:00

Preludium
Smashing Pumpinks-ék maximumra tekert hangerőn zúzva boldogítják Ulrikét, a szomszédomat.
És egyidejűleg Remarque… :

Pseudo-Rondo
"…Was weisst du von mir?
Was weisst du davon,
wenn in ein Leben, in dem alles fragwürdig geworden ist, die Liebe faellt? Was ist dein billiger Rausch dagegen? Wenn aus Fallen und Fallen plötzlich Halt wird, wenn endlose Warum zu einem endlichen Du wird, wenn wie eine Fata Morgana über der Wüste des Schweigens auf einmal das Gefühl hochwirft, sich formt, und über machtlosen Haenden die Gaukelei des Blutes zu einer Landschaft wird, gegen die alle Traeume blass und bürgerlich sind? Eine Landschaft aus Silber, eine Stadt aus Filigran und Rosenquarz, glaenzend wie der hellste Widerschein von glühendem Blut – was weisst du davon?
Glaubst du, dass man darüber gleich reden kann? Dass eine eilfertige Zunge es sofort pressen kann in das Klischee der Worte und eben der Gefühle?
Was weisst du davon, wenn sich Graeben öffnen und man steht in Furcht vor den vielen farblosen Naechten des Gestern – doch öffnen sich, und keine Gerippe bleiben mehr darin, nur Erde ist noch darin. Erde, fruchtbarer Keim und das erste Grün bereits. Was weisst du davon?
Du liebst den Rausch, die Überwaeltigung, das fremde Du, das in dir untergehen will und nie untergehen wird, du liebst stürmischen Betrug des Blutes, aber dein Herz wird leer bleiben – denn mann behaelt nichts, als was selber in einem waechst. Und im Sturm waechst nicht viel. Die leeren Naechte der Einsamkeit sind es, in denen es waechst – wenn man nicht verzweifelt.
Was weisst du davon?..."

Coda
(Ezt fejből, úgyhogy nem lesz tökéletes az idézet)
"…Bereuen ist die unnützlichste Sache der Welt. Das Leben hat uns nicht beabsichtigt, vollkommen zu schaffen. Was vollkommen ist, gehört zu einem Museum…"
P.s. Alig leplezett R. imádatom hatásomra más Schwerin-ben is Remarque-ot olvasnak… :)

Oktoberi katalogizáláskényszer, avagy Berlin felett az ég…

2008-11-08T17:47:00.001+01:00

…újra viszonylag tiszta. Vagy legalábbis feljebb vannak a felhők, mint az utóbbi napokban.
Egész misztikus érzés, amikor az ember csak a tévétorony alsó felét látja a gomolygó ködben. Nem lehet tudni, hogy ez a semmibe vesző betonláb vajon egész a mennyországig visz-e, vagy még mindig a forgó étterem-gömbben és a rádióantennában végződik.
A lichterfeld-i kastély kertjét keresem. Fogalmam sincs, hogy szép-e, vagy egyáltalán érdekes-e, mindenképp akartam egy kis nyugalmat magam körül, egy kis természetet, fákat, bokrokat, vizet, leveleket, minél kevesebb embert.
Sűrű volt az október a Mendelssohn Doppelkonzertre a rengeteg próba, verseny, aztán koncert Schwerin-ben, koncert a közép-európai dalprojekttel Hamburgban, arról nem beszélve, hogy elkezdődött az életem az “Eisler” rendes diákjaként.
Arra sem volt időm, hogy az egyéves ittlétemre gondoljak, összegezzek, terveket készítsek, nem is tudom… Biztos csak az én katalogizáláskényszerem, hogy mindent szeretnék valahogy megőrizni. Például a koncertélményeimet, mert abból is volt rendesen.
Például láttam az Anyegin-t a Staatsoperben, Barenboim vezényelte. És átéltem életem első skandalumát is egyúttal, amikor a szünet után a nézők egyik fele kifújolta a rendezést, míg a másik fele hangos bravózással és lelkes tapssal üdvözölte a belépő Barenboim-ot.
A rendezés tényleg "érdekes" volt, de annyira nem borzasztó, hogy ki akartam volna fújolni. Minthogy se a színpadi mozgásnak, se a jelmezeknek nem volt köze, de nagyon nem is zavarta meg a drámai és zenei történést, így aztán sokkal inkább lehetett ezeket élvezni. Ez volt az első élményem Barenboim-mal. És azt az egyet leszámítva, hogy nem tudom én hogy tudnék a kezére játszani, egyszerűen leírhatatlan élményben volt részem. Napokig csak támolyogtam utána… Hihetetlen volt, ahogy ez az ember beült a kisszékére, hosszú percekig alig megmozdulva, de elképesztő belső koncentrációval ott ült, és sugározta magából a zenét. És aztán amikor hirtelen felpattant, és az egész testével szinte behajolva a zenészei fölé dirigált, annak olyan elementáris hatása volt, és olyan hangok szólaltak meg, amilyeneket még sose hallottam. Egy egész operán keresztülnyúló feszültségívet létrehozni, talán ez az igazi művészet…
Tomboló, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a közönség ezt a fantasztikus élményt.
Játszott még a főiskola zenekara is Sir Simon Rattle-lel. Mint utólag kiderült, a fia hozzánk jár, és Magdalena Kozena (aki a Haydn koncertáriát énekelte) a felesége.
Ez a két ember… Nem tudom hány évesek, de a kortalan derű lebegett körülöttük. Az az egyszerű szerénység, ahogy kijöttek a színpadra, és aztán ahogy minden allűr nélkül átadták magukat az előttük álló feladatnak… Egész más energiák mozogtak itt, és mégis, az élmény szintén lenyűgöző volt.
Sir Rattle meglepően mereven vezényelt, de az első meglepetést rögtön követte a második, hogy ezek a merev mozdulatok mégis valahogy olyan szuggesztív folyamattá tudtak összeállni kísérve a zene szeretetétől és alázattól átitatott mimikájával, hogy egy csoda volt ezt látni. A kb. 20 év átlagéletkorú zenekar minden ifjonti lelkesedését és tudását bevetette, és gyönyörűen eljátszotta Brahms I. szimfóniáját. Hiába, nincs nagyobb inspiráció, mint egy nagy zenész, aki magával ragad, és mégis alázatos tud maradni.
Ezek járnak a fejemben, ahogy lépegetek az avarban. Eredetileg addig akartam sétálni, míg teljesen gondolattalanná válok. Aztán csak hagyom, hogy jöjjenek, keresztüláramoljanak rajtam a dolgok. Futók jönnek szembe, egy őszes hajú pár egymás kezét fogva egy babakocsival. Egy biciklis, a csomagtartójába tűzött világosnarancsszín rózsával.
A három gyárkémény (hőerőmű?) mint három nyelével felfelé fordított kocka alakú csokijégkrém. A sárga levelek a pázsiton mint szétgurult aranygolyók csillámlanak.
Erről eszembe jutnak a zongorán álló vázában levő virágok. Merthogy délelőtt tanítani voltam. Valaki beajánlott egy családnak, ma voltam náluk először. Két kislány, plusz 30-40 közötti szülők. Onnantól kezdve, hogy a papa kivette a kezemből a kabátomat amikor megérkeztem, és felakasztotta, le voltam kenyerezve. Valahol nagyon mélyen mintha egy királykisassszony bennem…
A lakás visszafogott jómódról tanúskodik. A falon ízléses képek, a polcon ezer jóféle könyv, drámák, és RENGETEG kotta.
Az egyik kislány két éve már furulyázik, a másik egy miniatűr hegedűvel jön, a mama eljátssza nekem ha kissé merev ujjakkal is, de egész jól az egész Für Elise-t, a végén a papával Beethoven hegedű-zongora szonátát blattolunk. Kölcsönösen le vagyunk nyűgözve.
Hirtelen megértem, hogy mit is jelenthetett Schubert és Mendelssohn és Brahms idejében a házimuzsika. Milyen szép, hogy emberek, akiknek nem ez a hivatásuk, ilyen magas szinten tudjanak zenélni, és hogy igényük van rá. Ők meg nekem örülnek, és máris azt kérdezik, hogy milyen hosszúra tervezem a berlini tartózkodásomat… J
Búcsúzásként még viccelődünk, hogy én leszek az ő “family trainer”-ük…
Egy süllyedőben és egyidejűleg korhadófélben lévő hajóra emlékeztető játszótér mellett elhaladva az jut eszembe, hogy ez lesz a 10. jubileumi évem, hogy tanítok… Összeszámolom, hogy, ha minden igaz, 16 tanítványom volt ez idő alatt, és ebből csak 2 nem tartott ki egy évnél hosszabb ideig. Ez elég dícséretes aránynak mondható, azt hiszem.
Hirtelen Spandauban vagyok, és látom a sok élénk tekintű kislányt, akik Taisia tanítványai, és a koncertet jöttek meghallgatni. Taisiával játszottam a Mendelssohn Doppelkonzert-et. Ukrán lány, Ungvárról. Megbízhatóan, ámde kicsit mereven zongorázik, velem szemben, aki szabadon és mindig másképpen, ellenben kicsit mindig melléütögetve. Bár a koncertre aztán egész jól megtanultam a hangokat is, szóval fejlődőképes vagyok ezügyben.
Sok munkánk van a Mendelssohn-ban. Azonkívül, hogy szerdánként kijártunk Spandau-ba vagy két hónapon keresztül (mindig 1 óra oda, 1 óra vissza, és még kb. 60-90 perc próba), még külön is próbáltunk, és hát egyedül is meg kellett tanulni a művet. Én elég sokat foglalkoztam a zenekari partitúrával – márcsak a gyakorlás kedvéért is, meghát sosem árt, ha az ember az egész művet ismeri.
Amatőr zenekarunk volt, nagyszerű, lelkes laikusok. Ebből kifolyólag kellemes próbáink voltak, igyekeztek, és egész jól eljátszották az utánunk következő Mendelssohn hegedűverseny anyagát, ami pedig egyáltalán nem könnyű. De megvoltak a korlátaik, amivel együtt kellett őket szeretni. Erre kicsit ráment a gyönyörű második tételünk, amitől nekem a főpróbán majdnem elment az életkedvem. De amikor a koncerten ott ült 2-300 ember, és valami szépet vártak, akkor azt hiszem mindannyian új energiákat, és inspirációt kaptunk, és erőn felülit hoztunk létre. Mellesleg a nézők a templom elviselhetetlen kavargó-másnaposság-akusztikájának is jót tettek.
Mindent összevetve jó élmény marad, most játszottam előszőr életemben igazi nagy zenekarral.

Már hazafelé az S-Bahn-on. Mellettem egy szemüveges kisfiú, oldalán egy játékpisztollyal, mellette az apukája. Sokáig csendben ülnek, a kisfiú a lábát lóbálja. Épp akkor szólal meg, amikor arra gondolok, hogy vajon meddig bírja kérdések nélkül.
- Apa, miért hívják a következő megállót Tűzpatak utcának? (Feuerbach Strasse)
- Egy ember miatt, akinek ez volt a neve.
- És ez az ember tűzoltó volt?
- Nem, filozófus…
Közeledünk a megállóhoz, a kisfiú arcára mérhetetlen várakozás ül ki. Láthatólag nem jutott el hozzá az apja válasza, csak a fantáziáját megmozgató tűzpatakon jár az esze, alig bírja kivárni, hogy a lassító S-Bahn megálljon, és feltáruljon az ajtó mögötti világ.
Összeráncolt homlokkal nyugtázza, hogy a “Tűzpatak utca” is csak egy olyan megálló, mint az összes többi. Kis arcára kiülnek a gondolatai - milyen unalmas is a felnőttek világa…

Hazaérve lakótársam azzal a hírrel fogad, hogy – juj milyen jó! - zuhanóban vannak a tejtermékek árai. Erre én kezdem el ráncolni a homlokomat, és nem értem, hogy hogy lehet az, hogy miközben gazdasági válság van, az árak nemcsak hogy lefelé mennek, hanem zuhanóban vannak?
Ha jól emlékszem, a cunami érkezte előtt is visszahúzódott a tenger…

Mendelssohn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2008-10-30T13:00:00.003+01:00

Amatör, de nagyon kedves zenekar, szetvert Bechstein zongora, kellemes templomi (vissz)hangzas, kellemes zene, kell ennel több? :)))
GYERTEK!!!!

Mendelssohn Doppelkonzert es A hegedüverseny!

Spandauer Lutherkirche (Berlin-Spandau Lutherplatz 2, Spandau S-Bahn megallotol M45ös busszal Predigergarten megalloig, aztan 5 perc gyaloglas), szombat 18 orai kezdes.

Ölellek benneteket!
Nori

Patschwork berlini eletemböl

2008-09-05T16:12:00.005+02:00

Hazmester.
Illegalisan lakott koleszszobambol egy vasarnap ejjeli lefekves elötti fogmosas alkalmaval sikeresen kizartam magam. Az ajto kivül gomb, belül kilincs. A kulsz persze bennmaradt. En egy szal pizsomaban mezitlab, kezemben egy fogkefevel alltam a folyoson, es röhögtem magamon.
Az ejszakat egy kedves lanynal töltöttem, aki a segitsegemre sietett, majd reggel a hazmesternel 3 masodpercen belül lebuktam, hogy nem nekem kene abban szobaban lenni, ahol vagyok. (Hanem egy baratom baratjanak, aki a nyarra hazament es felajanlotta, hogy lakhatok ott.)
4 nappal kesöbb mar egy uj szobaban csücsültem...

Portasneni. A szokasos augusztusi gyakorlast nyomom. Jönnek az oktoberi koncertek, es en teljes gözzel ravetettem magam az anyagra. Napi 7-8 ora.
Reggel mikor megjelenek a fosulin, a portas neni automatikusan a kezembe nyomja a 452-es terem kulcsat. Szeretem Berlint...

Nellyke. O egy francia-taiwani felver kislany. Ra szoktam vigyazni, amig a szülei elmennek neha ide-oda. Nagyon draga. Rajta tesztelem a sirastürökepessegküszöbömet, meg a babakakiszagelviselesiküszöbömet.
Egyebkent altalaban irto aranyos kislany, jol elvagyunk, enekelünk, jatszunk a merhetetlen mennyisegu jatekaval, usztatom a fürdökadban, megetetem. De azert megis legjobban azt szeretem, amikor vegre elalszik, es ravehetem magam a szülei könyvespolcara. :)))
Papa festömüvesz, es nagyon izgalmas, modern, szines kepeket fest.

Aos, es az o haverjai. Utobbi idoben a szabadidom nagyreszet velük töltöm. Arab orvossracok, nagyon birom oket, mert termeszetesek, mert lazak, mert sokat lehet velük bohockodni.
Jol esik a kikapcsolas egy-egy vegiggyakorolt nap utan.
Kartyazni, meg teazni, uszni, kirandulni szoktunk. Nagy tervem, hogy raveszem oket, hogy bridge-eljünk.

Mozgasszinhaz.
Mult vasarnap Veraval es Fhed-del.
Nagyon sajnalom, hogy a Peti nem volt ott. 5 holland, szinesz-enekes. Doboltak, tancoltak, trombitaltak, falat epitettek maruk köre fakockakbol. Egy pecsvork darabot allitottak össze mindebböl, ami vegul nagyon modern, nagyon szines, es megis nagyon melyremeno volt.
Komolyan elgondolkoztam utana, hogy mit is csinalok en, es miert, es hogy mi köze ennek a jelenhez.

Erich Maria.
Miutan egy Kundera regeny formajaban rövid idöre megcsaltam kedvenc Remarque-omat, most ujult energiakkal, es orommel cuppantam vissza a "Diadalivre".
Mostmar, hogy oktober ota ragad ram a nemet mentalitas, egy kis papirkaval olvasok, amire rögtön felirom a legkedvencebb gondolataimat. Nehogy elvesszen akar egy is. :))))

"A dolgok soha nem ismetlödnek. Mi ismeteljük önmagunkat."

Noemi. Tegnap volt itt. Vagy tegnap elött mar, te jo eg.
Ettünk jo kis Dönert, reggel egyig beszelgettünk a konyhaban. Ezer eve nem lattam, mar nagyon hianyzott!

Dea. Kis olasz etterem. Kihozzak a salatankat. Gondoltam nem gusztustalankodom elo azzal, hogy az egyik salatalevel tisztara ugy nez ki, mintha egy nagy darab zöld szalveta lenne. Inkabb belekostoltam. Az volt. :)

Szept. 24-30 között otthon leszek!!!!!!!!!!!!!

Eataly

2008-08-09T15:37:00.001+02:00

Huhh, de idegesito...
Itt van nalam az elsp nap Olaszorszagban, es nem tudom feltolteni, mert ugylatszik a Macintosh nem nagyon szereti ezt a pendrive-ot...
Meg majd probalkozom, legyetek turelemmel...

Almodtam...

2008-08-06T20:35:00.003+02:00

Varandos lettem. Hirtelen. Olyan erzes volt, mintha egy hatalmas, vizzel teli nagyparnat dugtak volna a polom ala.
Aztan egyszercsak ereztem, hogy eljott az ido, ki akar bujni a baba, de mar nem volt idom segitseget, vagy orvost hivni. Ereztem, ahogyan kiszakad a vizzel teli parna, es pillanatok alatt kicsusszan egy gyonyoru rozsaszin baba, akit kicsit megilletodve kellett pofozgatni, hogy felsirjon.
Semmi ver, semmi fajdalom.
"Csak" egy baba, valami egeszen hihetetlen,
egy uj elet,
egy uj lelek,
egy uj miszterium...

(De kar, hogy nincsenek ekezeteim)

N(y)et

2008-08-05T19:07:00.003+02:00

Meg (mindig) elek. Nem is akarhogy... :)
Tudom, mar mindannyian az kepes utibeszamolot varjatok, de sajna meg egy kis turelemmel kell lennetek.
Amiota visszatertunk a taljanok foldjerol nagyon suru volt a program, el kellett bucsuztatnom hazakoltozo barataimat, bucsuvacsorak, bucsukirandulasok, bucsubeulesek, repterrekikiseresek suru egymasutanja. Mindemellett elkoltoztem (azt hittem, hogy nincs sok cuccom...), es munkat kerestem, hogy megerjem az oszt.
Ja igen, es hat szegeny piciny laptopom bemondta az unalmast (Papam szavaival elve: "hat ez tenyleg szet van esve"), es az uj szobamban egyenlore nincs internet...

De az elet szep, legalabbis a szep oldalat kell latni! :)
Nekem ez valahogy most megy. Valoszinuleg mert 2 es fel napra hazaugrottem szelsebest.
Szoval "...ha kell egy kis energia!...", akkor nem Sportszelet, hanem

NORI!!!!
:)

Appatizer from... :)))))

2008-07-18T23:52:00.002+02:00

Kontrasztok

2008-06-30T00:28:00.003+02:00

Csütörtök: EB elődöntő - beülős a Marstall közelében, körülöttem rengeteg ember (tesóm és a barátja, fél főiskola, plusz még az a néhány száz német/turista, aki eljött egy sör mellett megnézni a meccset), sörcipán (az íze miatt neveztük el annak: zöld színű gumibogyószörp, sörből és valami katyvaszból kikeverve, hamutál alakú pohárban) és pizza
Ma: kettesben otthon Maarja-val, szicíliai bor és görögsaláta, tv.

Csütörtök: németek a törökök ellen
Ma: ugyanezek a spanyolok ellen

Csütörtök: nyertek
Ma: vesztettek

Nagyon érdekes volt a tudósítás a tévében. Gondolom a csalódott német focisták arcát még otthon is mutatták.
Itt utána még hosszas műsor volt, interjút készítettek Ballack-kal (csapatkapitány), Löw-vel (fő tréner), a kapussal (szegény vigasztalhatatlan volt), Torres-zel (az ELLENFÉL góllövőjével), Alonso-val (spanyol(!) autóversenyző). Az egésznek hihetetlen kultúrált hatása volt. Persze, szomorúak voltak, meg elemezték a hibákat, de az első mondat, ami elhangzott, az az volt, hogy "minden elismerésünk a spanyoloknak, ma este jobbak voltak, mint mi". De nem kezdősött a hibáskeresés, az egymásra mutogatás. Egyöntetűen mindenki úgy nyilatkozott, hogy a német csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott a döntőbe való bekerüléssel, szuper, élvezetes csapatmunka volt, kielemzik a hibákat, és aztán következik a következő szezon.
Mindeközben néha bevágták a Stephansdom előtt együtt ünneplő spanyol ÉS német szurkolókat. Egyszóval itt a foci nem élet-halálra megy.
Tegyük hozzá, hogy ma olvastam a neten, hogy a döntőben való szerepléstől függetlenül a német válogatott fejenként már 150 EZER euro prémiumot kapott, és ha nyertek volna, akkor még 100 ezer ütötte volna a markukat.

Más világ ez...

:)

2008-06-25T00:50:00.000+02:00

A címsor letörölhetetlen az arcomról.
Felvettek.

:)

Keddi hétvége Zsófilival Andrew-val és Ildivel

2008-06-12T01:22:00.005+02:00

Szellő

2008-05-28T23:34:00.004+02:00

Kutyagolok.
Gyönyörű tavaszi napsütés.
Buddhakar-faágak lejtenek finom táncot,
vidáman csillogó levél-ujjvég
hivogatóan integet felém,
mintha azt susogná:
"Látod? Így kell szelet csinálni!"

:)

Somewhere over the rainbow

2008-05-25T23:54:00.001+02:00

http://www.youtube.com/watch?v=eq0EWNuR1H8

Berlin nyúz

2008-05-22T23:55:00.002+02:00

Kipurcantam.

Napi 8-10 óra gyakorlás 2 hétig folyamatosan - sok.
A végén noch dazu egy koncert, ahol a cisz-moll Scherzo-t (Chopin) játszottam. A koncert velem kezdődött. Kimentem a színpadra, meghajoltam, és leültem a hangszerhez, ami - zárva volt. Kulcsra.
Annyira nem is vicces...

Dietrich Fischer-Dieskau kurzus.
A dal-, és egyáltalán az énekműfaj 86 éves, élő legendája. Tökéletesen tiszta tekintet, gondolatok, mozdulatok. Nagyszerű élmény, nagyszerű zongoristák. Van még hova fejlődni. Nagyon is.

Arne-Christian Pelz. Csellista. Florian barátom hozott össze minket. A Beethoven Á-dúrt játsszuk. Ma 4 órát próbáltunk együtt. A reggeli rosszkedvemet mintha elfújták volna...

Ivi-Anne. Norvég énekes. 20 perc alatt hallás után majdnem tökéletesen megtanult tőlem egy Kodály dalt. Magyrul(!!!)

Galambok a metróállomáson. (Itt a metrók egy része magasvasút) A mindenhová felszerelt antigalamb drótok ellenére megtalálják, hogy hova tudnak befészkelődni.

Kiskacsák és kishattyúk a Tiergarten-ben. Itt a tavasz!

Gesualdo 5 szólamban, bariton, tenor, alt, szoprán, violinkulcsban.
A dolgok mindig, egyre csak bonyolultabbak lesznek.
...

Pfaueninsel

2008-05-12T23:48:00.002+02:00

Mostanában nem vagyok nagyon bőbeszédű, bocsánat.
Sokat gyakorolok.
Minthogy Pünkösd vasárnap nem volt nyitva a főiskola egyik épülete sem, ergo, gyakorolni sem lehetett, tehát kénytelenek voltunk Maarja-val kirándulni egyet.
A Pávaszigetet választottuk. Alig 40 percnyire a belvárostól gyönyörű zöld erdők, vitorláskikötő, szárnyashajók, nyugalmas természet. Olyan Balatonpart feeling.
És gyönyörű időnk volt!
Egy kis ízelítő:

Képek Sacitól (Kilátás a Marstallból, Gendarmenmarkt, És és Hanns Eisler a Konzerthausból)

2008-05-06T16:22:00.003+02:00

Schubert és Mojito - avagy: a világ nem olyan, amilyennek látod, hanem amilyennek látod, olyan

2008-05-03T11:06:00.003+02:00

Láttatok már olyan bárzongoristát, aki kottából improvizál??? :)
Na, ha nem, és kiváncsiak vagytok, hogy az milyen csodabogár, szívesen bemutatlak benneteket egynek.
Úgy hívják, hogy Füzi Nóra.
:)

Tegnap szülinapon zongoráztam, és azt megelőzőleg kaptam hozzá kottákat, hogy valami ilyesmit szeretne hallani a néni.
A valami ilyesmi az a "Susie's piano bar" c. kötetet jelentette. What a wonderful world és ehhez hasonlók.
Hála Tahlheim tanár úr impro óráinak, gátlástalanul rávetettem magam a kottára, és kizongoráztam belőle az összes hangot. Néha játszottam egy kis Schubert Impromptu-t, meg közkívánatra a Für Elise-t is.
Nagyon kedvesek voltak. Kaptam mojito-t meg tartottam egy kis evő szünetet. A végén megkérdezték, hogy ezt én ugye profin csinálom. (Mármint a bárzongorázást) Látszik, hogy élvezem, és milyen fantasztikus, hogy ilyen sokáig tudok koncentrálni. :) Mikor mondtam, hogy igazából NAGYON RITKÁN játszom ilyesmit, többnyire inkább klasszikust, akkor megkértek, hogy játsszak valamit, mondjuk Chopin-t.
Űgy megtapsolták, hogy magam is meglepődtem.

Mindenesetre érdekes tapasztalat, hogy az embereknek már mennyire kevéssel is lehet örömet okozni.
:)

Zene = Öröm :))))

2008-04-30T13:58:00.004+02:00

http://www.youtube.com/watch?v=TJTzpWzTPEs

De van amikor kemény munka :))

http://www.youtube.com/watch?v=b85hn8rJvgw

Távirati stílusban (Nagyimnak ajánlva)

2008-04-29T11:56:00.003+02:00

élek vessző csak két hétig no internet itthon pont rohangálás Riegertől Vitlinig vessző Gianni Schicchi próbáról Liedreise szervezésig pont júniusban Kékszakállút korrepetálok pont öröm pont nagy felkiáltójel felkiáltójel felkiáltójel tegnap Schicchi bemutató vessző utána borozás Barenboim kedvenc olasz éttermében egy rendezővel egy énekessel és egy festővel pont hamarosan rendes stílusban is jelentkezek vessző addig is maradok pont

Glücklichen Geburtstag!

2008-04-08T01:40:00.003+02:00

26 éves lettem én.
És túléltem. :)
Nem jött a szülinapi depresszió, ahogy az elő szokott azért fordulni. Hogy már megint eltelt egy év, és nem történt semmi, stb.-stb. ...
Volt viszont szülinapi szemeszterkezdés (partitúraolvasás és hangképzés), reggelizés, nagy Brahms próba Floriannal, sárga cserepetulipán, vörös cserepesrózsa, spanyol pezsgő, nagy vidámkodás a tádzsik teázóban Maarjaval és Florian-nal. Utóbbi megitta élete első (!) adag alkoholját, mert pechére orosz teát rendelt, amihez járt a vodka, és hát szülinapom alkalmából muszáj volt... :)) Remélem nem ettől fog elindulni a lejtőn. :)

Ui. Mostmár kezdem megszokni újra Berlint. Az első hét rémes volt. Alföldi és Internetfüggő lettem. De ezt majd egyszer máskor.

Hétfő délutáni idill a Tiergartenben

2008-03-31T17:19:00.004+02:00

5 hónapja vagyok Berlinben (kisebb megszakításokkal persze), és ma sikerült először a Tiergartenben alaposan körbenézni.
Hosszú, rögös úton jutottam el idáig.
A munkamániám (most mit csináljak, ha szeretem?...) jelentős akadály volt eddig, úgyhogy a pár éjszakai hazasétáláson kívül, ami a Siegessaule mellett vezetett el, a Tiergarten mindezidáig csak egy zöld folt volt a térképen.

A változások azon a bizonyos ostravai erkélyen kezdődtek. Dani az utolsó velük (Danuska és ő) töltött estén rávett, hogy most, hogy megcsináltuk az összes koncertet és a rádiófelvételt, ünneplésképpen szívjak el vele egy szivart, és bontsunk fel egy jó bort. Sokat nem kellett győzködni, hamarosan kinn álltunk a balkonon, 2 pulóverben, meg egy nagykabátban (lévén mínusz 2 fok), és beszélgettünk, és beszélgettünk.
És jól megfáztam.
Aztán másnap és éjszaka következett a 10órás buszozás Berlinbe. Amit már végigtüsszögtem, plusz próbáltam aludni, de nem sikerült, plusz a légkondi is kissé túlműködte magát. Plusz Berlinben reggel ötkor nagyon hideg volt, és noch dazu kellemes jéghideg eső is esett.
Szóval be az ágyba rögtön, és ki se jönni addig, mig el nem múlik a dolog.
Ezt csinálta volna minden normális ember.
Ebből is látszik, hogy én nem vagyok az, csak egy buta, akaratos kos...
:)
Persze mindennek megvan az oka. Mivel itt vasárnap a világon semmi sincs nyitva, és itthon meg semmi ennivaló dolog nem volt, ezért muszáj volt felkelni, és elmenni bevásárolni. És ha már felkeltem, és be is vásároltam, akkor gondoltam főzök is a következő hétre, hogy azzal már ne legyen gond. Közben hívogattak a barátaim, hogy mikor találkozunk, mikor találkozunk??? Gondoltam, ha már beteg vagyok, akkor elhívom őket magamhoz, de akkor meg már sütök nekik süteményt, hadd örüljenek. Úgyhogy késő estig főzőcskéztem, sütögettem, aztán mosogattam persze. És ez a sok dolog finoman szólva sem tett jót a náthámnak, úgyhogy utána meg elaludni nem tudtam.
Vasárnap délutánra elég viccesen néztem ki. Mint egy hobbit, vagy még inkább, mint az a híres portré a National Geographic címlapján: zöld kapucnis pulcsi, alatta rózsaszín sál a torkomon. Az ijedt, zöld szemekből a zöld is stimmel. És még egy nagy ronda, de meleg lila pulcsi, amit hol felvettem, hol levettem. Jó kis házigazda... Na de sebaj, a barátokat általában nem izgatja az esztétika, meg nem is a nátharuhatáramat jöttek megnézni. Remélem...
Florian barátom megjelent egy nagy darab gyömbérrel, amiből egy förtelmes ízű teát készített, amit meg kellett igyak. Azt mondta ettől sokkal jobb lesz. Énekes - elhittem neki. Tényleg jobb lett, majdhogynem rögtön. Elfele menet lelkemre kötötte, hogy sürgősen menjek aludni, és legalább 9 órán keresztül tartsam is ezt az állapotot.
Ma délelőtt visszatért a hóna alatt egy hatalmas, friss ananásszal, a felét rögtön meg is ettük reggelire, a másik felét pedig szépen be kell osszam.
Azon felül, hogy még életemben nem ettem friss ananászt (iiiiiiiiiiiiisteni finom!!), már megint meghatott a figyelmességével. Meg attól, amilyen természetesen csinálja. Tényleg. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy szőke kékszemű német srác lesz a pótnagymamám... :) Azóta is csak Omának hívom... :)
A reggeli után elrohanvást lecipelt magával az utcára, és közölte, hogy ajánlatos lenne egy sétát tennem a friss levegőn a szép napsütésben, ha már ilyen jól vagyok. Aztán elbiciklizett. Én meg összekaptam magam, és tényleg elmentem sétálni, értelmesebbet még nincs erőm csinálni.
És 20 perc múlva a Tiergartenben találtam magam. Néhány már virágzó fa, vidáman lubickoló kacsa és kocogó között (ők futottak, nem lubickoltak, a félreértések elkerülése végett - a szerk.), és a délutáni csúcsforgalom háttérzajával.
Milyen jókat fogok én itt futni reggelente! - gondoltam.
Meg hogy: ezek a város közepi parkok a civilizált társadalom természetpótlékai. Ha már nincs idő elmenni az igazi természetbe, akkor legalább csináljunk valami hasonlót mesterségesen itt a közelben. Ahova ki lehet ruccanni, ha adódik idő.
Mondom ezt én, akinek 5 hónap alatt nem adódott, hogy a elsétáljon idáig (20 perc nagyon lassan sétálva a Nollendorfplatztól - a szerk. )... :)
Szóval megfogadtam, hogy ezentúl (meg most, hogy kitavaszodott) több időt fogok itt tölteni.
Fogjatok szavamon, plííííííííííííz! :))

Egyébként ezek közül a város közepi parkok közül eddig a St. James park a nyerő Londonban. Az a legszebb. Persze lehet, hogy azért mondom ezt, mert ott mindig nyár végén voltam, mikor még az összes flamingó, meg virág, növény a legpompásabb színeit mutatta. De mégis, valahogy az hatott a legszebbnek. Természetesnek persze nem nagyon, inkább mint egy növénykert. De az esztétikájával és igényességével nem nagyon vetekedhet a többi park, amit láttam.
A Central Park-ban viszont volt Alice csodaországban szobor, őrült görkoris, elképesztő mennyiségű futó, New York Philharmony Orchester koncert és legfőképpen kiváncsi mókusok, akik egyáltalán nem féltek az emberektől.
Párizsban ilyen nagy nyilvános kertre nem nagyon emlékszem, csak a Tuileriák kavicstömegére és a Luxemburg-kert pálmafáira. (A természetesség jegyében)
Lyonban viszont gyönyörű nagy kert volt áplt, térdigsüppedős gyeppel, meg növényházzal, meg kacsákkal.
Ez a Tiergarten a maga gondozatlanságával inkább a Városligetünkhöz hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy itt a másfél órás séta alatt egyetlenegy elszórt kenyereszacskót láttam a földön, egyébként szupertiszta az egész.
De lehet, hogy egy szombat korareggelen egész más képet mutatna, nem tudom.

Na abbahagyom ezt a világ parkjainak spontán összevetését, és kipakolom végre a kedvenc narancssárga bőröndömet.
Amilyen nehezen szántam rá magam most az összepakolásra otthon, annyira lassan megy a kipakolás is. Na ezt elemezhetné nekem valami pszichonéni...

ui: A nap mondása (valakitől kaptam egy szép színes füzetet, és annak a fedőlapján találtam meg ma) "Amint egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik"

Negyvennyolc kis lila művirág

2008-03-29T14:11:00.005+01:00

(Cseh szókincsem legújabb gyöngyszemei. Persze fonetikusan
"Stirzsicetosszum fialovíh umjela kityicsek")

Húsvétkor itt (ízlés szerint tüskézett) virgáccsal verik meg a lányokat, a fiúk ezért cserébe színes pántlikát kapnak, amit aztán rákötnek a virgácsukra.

Elgondolkoztam, hogy akkor vajon a Télapó színes főtt tojással dobálja meg a rossz gyerekeket?

Ostrava

2008-03-22T23:46:00.002+01:00

Hihetetlen, hogy mennyi energia van bennem.
Ha belegondolok, hogy alig egy hete volt a diplomakoncertem, es mar megint napi 7-8 orat dolgozok...
Itt vagyok Ostrava-ban a Daninal, kedden lesz az o diplomakoncertje, es arra keszulunk a Mirrors-szal, es az o cimbalomversenyevel, amit tavaly mar jatszottunk itt.

Van egy egesz - atalakitas alatt allo - muvelodesi kozpontunk, amiben Husvet leven nincs senki rajtunk kivul, csak egypar talicska tormelekkel, egy nem tul jo pianino es egy cimbalom.
Reggelente szepen atvillamosozunk oda, iszunk egy kavet, aztan a lovak koze csapunk. 2 korul ebed, mindig jokat beszelgetunk, aztan este 8-9ig probalunk, ameddig birjuk. Meg ameddig Danuska birja... Danuska Dani varandos felesege.

Tegnap este negyed 9kor megszolalt Dani telefonja. Danuska. Hogy mikor megyunk vacsorazni. Dani persze kiborult, hogy mit erdekli o a vacsora, amikor ilyen munkaban vagyunk, es most kezdhetjuk elorol a koncentralast, mert Danuska jol kizokkentette.
Jatszottunk meg vagy ot percet, mikor Dani letette az utoket, az utanozhatatlan mosolyaval ram nezett, es kozolte:
Norikam, en borzalmasan ehes vagyok...

Mikor kozoltem, hogy igy bbelegondolva en is, jot nevettunk, megallapitottuk, hogy a noknek mindig igaza van, majd hazavillamosoztunk, es egy hatalmasat vacsoraztunk.

A világ legboldogabb embere

2008-03-17T23:08:00.005+01:00

Nem tudom a közönség vajon mire gondol egy-egy koncert után hazafelé menet.
Valaki okos azt mondta, hogy ha legalább a ruhatárig sikerül kicsit kizökkenteni az embereket a mindennapi mókuskerékből, akkor már megtettünk minden tőlünk telhetőt.

De vajon mit csinál a zenész koncert után?
Főleg egy diplomakoncert után. Mert azért az egy kicsit más, mint az összes többi. Mert itt talán több kerül mérlegre, minden oldalról. Mert ez egy kicsit befejezés, és egyben valami másnak, nagyobbnak, komolyabbnak (Nagybetűsebbnek?) a kezdete is.

Nekem olyan most, mintha minden csak egy pillanat lett volna. Pedig az azt megelőző három hétben lenni végtelen hosszúnak tűnt. Szervezés, telefonálás, fénymásolás, ki- el- és átgondolás, átszervezés, újra telefonálás, emilezés, telefonálás, és próba-próba-próba.
Stresszes egy dolog ez a zenélés, de mindent elfelejtek, amikor felmehetek a színpadra, és leülhetek a hangszer mellé. Egy ilyen hangszer mellé, ilyen partnerekkel, ilyen közönség elé.

Nagyszerű élmény volt, azt hiszem sikerült elérnem azt, ami a legfontosabb számomra a zenében: beleereszkedtünk a pillanatba, és engedtük, hogy kijöjjön mindaz, aminek ott, péntek este 7 és 9 között ki kellett jönnie.

Nézegetem a virágokat, eszegetem a csokikat, emésztem a kritikákat, amiket Tőletek kaptam.
Én vagyok a világ legboldogabb embere, mert azt csinálhatom, amit szeretek.
És persze a gondolataim már a jövőben kalandoznak...

Diplomakoncert

2008-03-07T09:28:00.000+01:00

Két csepp

2008-03-04T01:20:00.003+01:00

Pest felé zötyög a - Busz. Az előttem ülő úr kalapjára egyszercsak elkezd csepegni valami a tetőből. Ingerülten behúzza az ablakot, hátha az segít. Innentől kezdve a táskámra csepeg az a valami.
Nézem, nézem.
A második cseppnél fura gondolat türemkedik elő szürkeállományom egyik homályos szegletéből: a francia szivárvány szónak (Arc-en-ciel) kell, hogy valami köze legyen a mi "arkangyal"unkhoz. És Michelangelo voltaképpen maga - Mihály Angyal volt.
Hogy ez honnan jöhetett?!

* * *

Egyedülök a sötét estében a rét közepén. Hallgatom a szelet, és a kutyák ugatását.
A szám széle megremeg, aztán megerednek a könnyeim is. És csodamód ezzel egyidőben - mintha ott fenn valakik (angyalok?!) együttéreznének velem - lassan, apró cseppekben kezd szemerkélni az eső.
Hallgatom a halk neszt, ahogy a cseppek a kabátomon landolnak.
Georgi, és az ő gondolata jut eszembe az illúzióról, hogy nem vagyunk egyedül.

Emberek, hát miért nem jöttök velem?!

Itt sem kolbászból a kerítés...

2008-02-23T23:10:00.003+01:00

Habár a Winterfeldmarkt árai, és körülményei alapján lehetne ezt gondolni, a ma esti "Hoffmann meséi"-ből a kedvenc berlini operámban (Komische) mégiscsak ez szűrődött le.

Adtam magamnak egy gyakorlásmentes napot, mert olyan szépen sütött a nap délelőtt, és ugyebár ha az ember Nórilánya napelemmel működik, akkor egy ilyen lehetőséget mindenképp ki kell használni.

A Winterfeldmarktot meg amúgy is régóta meg akartam nézni. Kissé nevetéges vagyok, merthát már több, mint három hónapja itt lakok tőle 3 percre.
A piac tehát a Winterfeldplatz-on van, egy szép kis téren, aminek az egyik végében egy vörös téglás templom van, és körös-körül kis "beülősök" (kocsma, koktélbár, kávézó).
A piac maga egy rendes zöldségpiac és bolhapiac keveréke.
A lángos helyett császármorzsát adnak (hasonlót, mint amit a múlkor a bajor étteremben láttam, csak itt negyedannyiért), a jófajta magyar halak helyett mindenféle tengeri herkentyűket, a péknél a százféle bio-kenyér, zsömle, bagette, sütemény mellett mindenféle rájuk kenhető dolog is kapható, mint például spenótkrém, cukkinikrém, chilikrém, caciki, csicseriborsókrém stb-stb. A spenótosból muszáj volt vegyek, annyira kiváncsi voltam, milyen íze lehet. Eeeeeeeeelképesztő foghagymás volt!!
A biozöldségstandok közé néha-néha beékeli magát egy-egy sál- cipő-, paplan-, ékszer- vagy zokniárus. De ne úgy tessék elképzelni, mint otthon mondjuk a kínai piacot! Itt gyakorlatilag a földről is lehetne enni, minden csillog-villog, az árusok ruhája is makulátlanul tiszta.

Hoffmann meséi a mai este alapján nem került a kedvenc operáim közé. A néhány slágertől eltekintve nem nagyon érdekes a zene (és azok is csak azért, mert ismerjük, és várjuk őket)(a híres Barcarolle úgy kezdődik, hogy akár a Kék Duna keringő is kialakulhatna belőle), helyenként túl hosszúra nyúlik, és a történet sincs kellőképpen felépítve. Olyan anti Don Juan, de aztán, amikor a végén sajnálni kéne szegény szerencsétlen Hoffmannt, valahogy nem akaródzik.

Egyedül az Olympiát játszó Olga Peretyatko volt tökéletesen egy a szerepével. De ő tökéletesen!
(Mellesleg a lány utolsó éves az Eisler-en. Ha van időtök, érdemes belenézni a YouTube-on levő felvételeibe) 26 éves létére kenterbe verte a tapasztaltabb énekeseket színadi jelenlétben, és szuggesztivitásban is. Elképesztő hangja van! Úgyhogy Anna Netrebko reszkethet, mert máris nyakán a következő generáció!

TeCső

2008-02-22T17:54:00.003+01:00

http://www.youtube.com/watch?v=vvlCu1_noTc&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Xui7x_KF7bY&feature=related

de ez a legjobb :)))

http://www.youtube.com/watch?v=ifKKlhYF53w&feature=related

és egy másik társaság
http://www.youtube.com/watch?v=27_QeDo8X4U&feature=related

Köszönjük - majd értesítjük!

2008-02-20T00:11:00.006+01:00

Életemben először voltam ma próbajátékon. Yehudi Menuhin Live Music Now Stiftung.
A tét nem kicsi, de nem is olyan nagy. (koncertenként 130 euro) Az anyagot tudom, "meglássuk" mi sül ki belőle.
Harimmal körbeutazzuk a fél várost, busz, u-bahn, gyalogolás. Kicsit nehezen találjuk meg az épületet. Persze a hülye német házszámozás a hibás. Az egyik oldalon 13-14, a másik oldalon viszont 256 (!). Ki hallott már ilyet?! Aztán végül csak odatalálunk, lecuccolunk, belekezdünk a két közös darabba, aztán már mehettünk is.
Belépünk egy terembe, amiben legalább 40-en ülnek. 40-en. Valószínűleg az egész alapítvány. Kicsit meglepődtem, ilyen sok emberre nem számítottam. Amennyire a zongorához vezető 12 és fél másodpercnyi út alatt körbenézve meg tudom állapítani, csupa dúsgazdag, így aztán időmilliomos, ebből következőleg jótékonykodó báró-, gróf-, és hercegné ül ott, és az egyik sorban felfedezem Forster-Smith-t, a minden-lében-kanál kamarazene tanáromat is. Az első sorban egy kopasz, nem túl szimpatikus pasas int (nem szól!), hogy akkor játszhatunk.
A Mozart szonátát az expozíció után egy váratlan, de annál brutálisabb "danke schön"-nel állítja le. Megkérdezi, hogy mit is játszunk, aztán folytatjuk a Wieniawski-val. A 4. (!!) oldal közepéig jutunk. Szerencsére ebben még benne van az a rész, ami szerintem a legeslegeslegszebb, és egyben legmutatósabb is a zongorával. Aztán nem teljesen világos, hogy mit akarnak, végül kiderül, hogy arra kiváncsiak, mit hoztunk még. Csak az én szólómat kérik, közkívánatra ismét Jeux d'eau. Még hozzátettem, hogy "Wasserspiel", ha esetleg szegény grófnék nem tudnának franciául.
Aztán még egy kérdés, miért is jelentkeztünk erre a próbajátékra, és aztán már ajtón túl is találjuk magunkat.
Fura. Kb. 8 percet voltunk benn, ebből 6-ot játszottunk.
Eredmény e-mailben, legkésőbb jövő hét elejéig.

Vasárnapi zenemaraton

2008-02-17T21:12:00.005+01:00

Ma felállítottam élőzenehallgatási rekordomat egyéniben. Az eddigi csúcs 5 óra volt (igaz, az egy huzamban) a Magy. Kir. Operaházban, a Mesterdalnokok.
Most, ugyan nem egyszerre, de mindösszesen 6 órát töltöttem élőzenével. (plusz 2 óra gyakorlás)

Reggel a főiskola Studiosaal-jában kezdődött a maraton.
Dirigentenwerkstatt, azaz karmesterműhely.

www.dirigentenwerkstattinteraktion.de

Sokan kérdezték már tőlem, hogy ugyan mégis mire való a karmester, amikor a zenekar magától is el tud játszani mindent? Itt ma választ kaptak volna erre a kérdésre: A karmester arra való, hogy vezesse, összefogja az x zenészt, akit a keze alá kapott, hogy Egy Nagy Akaratként működjenek, hogy létrehozzák a Csoda Lehetőségét.
A mai zenekar különböző berlini zenekarok tagjaiból és néhány Eisler-es főiskolásból állt, a karmestertanoncok pedig a világ négy pontjáról jöttek. Gondolom megpályázták ezt a lehetőséget, és kiválaszttattak rá. Merthogy a műhely lényege abban állt, hogy kiálltak vezényelni egy bizonyos műsort, és a zenekar tagjai pedig (nagyrészt technikai jellegű) tanácsokat adtak nekik, hogy mi az, amitől jobban tudnának szólni.
Biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal többet tanultak a dirigensek abból, ahogyan a kezük alá játszott a zenekar. Beépített kémeim jelentették, hogy az első hegedűben pl. gyakorlatilag csak a Berliner Philharmoniker tagjai ültek. És azért rájuk vezényelni és tőlük tanácsot kapni ifjú karmesterként, nem akármi, úgy gondolom.
Aktívak is voltak a zenekari tagok hozászólás ügyében. Külön meglepetés volt, hogy mindig mennyire kultúráltan és jól érezhető építő szándékkal szóltak hozzá, miközben éppen olyan aktívan zenéltek, mintha maga Sir Simon Rattle állt volna a pulpituson.
Így nemcsak a karmesterek, de a minden szólamba elszórt egy-egy főiskolás, na meg persze mi, a hallgatóság is rengeteget tanulhatott tőlük, direkt és indirekt módon is.
Elgondolkodtam, hogy miből állna egy hasonló mítinget otthon is megszervezni...

Délután gyakoroltam egy picit, aztán próbáltam Harim-mal, a koreai hegedűs lánnyal.
Amennyire a német lányokkal kezdettől fogva nem találtuk, és aztán már nem is kerestük a közös hangot, annyira magától értetődő a munka ezzel a leányzóval. (Aki mellesleg 3-4szer férne bele a kabátomba.) Mosolygós, aranyos, konstruktív, és olyan pontosan hegedül, amilyen pontossággal ezidáig nem akadt dolgom.
A sors hozott össze minket, kedden lesz próbajáték, amire együtt osztottak be minket.

A délután 5 óra már a Marstall-ban (Schlossplatz 7, az iskola másik épülete, ahol több koncertterem, meg gyakorlószobák vannak) talált.
Tanárom Vitlin kamarazenei estje. Kiváncsian vártam, hogy milyen lesz koncerten hallani. Tökéletesen ugyanolyan, mint órán. Kimért, végletekig tudatos, perfekt. De olyan hideg, hogy borsódzik a hátam tőle... Végigjátszott egy hatalmas műsort, két nagy mű egy csellistával, és utána két kétzongorás egy Adrian Pavlov nevű - állítólag Barenboim kedvence - karmesterrel.
De számomra az egész kínszenvedés volt. Fantasztikusan értik a hangszer minden csinját-bínját, de ennyire személytelenül játszani... Ez így pusztán intellektuális élevezetet nyújthat, annak, akinek erre antennái és türelme van. De nekem a zene mindig valamilyen érzés, így aztán nagyon szenvedtem. Különösen, hogy a saját tanáromat hallottam, akihez egyébként szeretek járni.

Este hétkor Taisia játszotta el a diplomaműsorát, újra a Charlottenstrasse-n.
Taisia az a lány, akivel novemberben a Mendelssohn Doppelkonzertet fogom játszani.
Egy órás műsor, de közben visszatért belém az élet- és zongorázási kedv. Nagyon fáradt volt a lány, nem volt perfekt, és a zongora is borzasztó volt (egy szétvert steinway a tetején néhány hamis hanggal), és mégis! Sokkal inkább megszólalt az a Valami, ami nekem minden perfektségnél és "tudományos" zongorázásnál fontosabb.

Felvidámodva, ökörködve jöttem haza Florian barátommal az "úcváj"-on.
Minden jó, ha a vége jó! :)

Berlin Snapshot

2008-02-16T22:19:00.003+01:00

Spittelmarkt 21:14
Hazafelé. A fejemben nem akar alábbhagyni a "Nessun m'avrá", és meglepő módon ezzel egyidőben Askenazy is lelkesen játssza a Rachmaninov 2. zongoraversenyt. Nem nagyon passzol össze a kettő, de ez őket cseppet sem zavarja.
Egyszercsak egy alak sétál át a látóteremen. Valamit matat a kezében lévő dobozkán, MP3, vagy Ipod, tudomisén. Askenazy éppen a fuvolákkal kezd kamarázni a második tételben, amikor az alak egy nagyon fura mozdulatot tesz, mintha egy roboton megnyomták volna az "on" gombot.
Elsőre azt gondolom, hogy őrült, esetleg idegbeteg. Persze a Rachmaninov azonnal abbamarad, és Turandot is elmegy vacsorázni.
Az IPod (vagy MP3) olyan hangosan szól az alak fülében, hogy én 5 méterre tőle pontosan hallok minden hangot. Még mindig csak hátulról látom: dizájnos tépett frizura, fehér, talán virágmintás kabát, és olyan deszkásszerű gatya, meg cipő. Nem tudom eldönteni, hogy fiú-e vagy lány.
A jól hallható zenére ellenben elkezd táncolni. Továbbra is, mint valami robot. De Michael Jackson kutyafüle hozzá képest. Komolyan. Az összes végtagját külön használja, hirtelen elindítva egy mozdulatot, és a legváratlanabb testhelyzetben megállítva, vagy lassan továbbgördítve. A szeme csukva, és láthatólag cseppet sem érdekli, hogy mások is vannak rajta kívül a megállóban. Nem tudom levenni a szemem róla. Teljes átéléssel táncolja végig az U-Bahn érkezéséig hátralevő 4 percet.

Tigrisugrás

2008-02-15T01:17:00.000+01:00

"...Eleinte minden olyan egyszerűnek látszik, aztán visszatekintve megint minden olyan egyszerű, a reménykedés és az emlékezés csalóka, mindketten édestestvérei az álomnak, de a legtöbbször szigorú jelen, még a legapróbb mozzanataiban sem egyszerű, soha. ..."

Anna-lak

2008-02-10T22:45:00.000+01:00

Ülök a földön, töltődöm a délelőtti nap sugaraival.
Körülöttem az irtás dombjai - megkövesedett, elnyúló tengerhullámok.
Távolabb takarosan egymásra pakolt farönkök évgyűrűi - mint megannyi titokzatos kincs -verik vissza az éltető napfényt.
Költő szeretnék lenni, a szavak lepkehálójával fogni meg a Pillanatot. A múlt, a jelen, és a jövő egyetlen lélegzetvételbe sűrűsödik, a fákon Mahler I. szimfóniája csicsereg...

Toscanini

2008-01-28T00:09:00.000+01:00

"...Natasha-val együtt voltunk Toscanini egyik utolsó koncertjén. (...)Ezt a legendás hírű karmestert sosem láttuk azelőtt, és felkészültünk arra, hogy szenvedélytől fűtött kézmozdulatok, és démoni mozgás látványos örvénylésének leszünk tanúi. Elképedve láttuk, hogy a törékeny figura tökéletesen nyugodt maradt, s csupán egyik kezének apró, szinte észre sem vehető mozdulatával vezényelt. (...) Olyan kristálytiszta értelem, és rendkívüli intenzitású érzelmi jelenlét sugárzott belőle, hogy szinte semmit sem kellett tennie. Csak figyelnie kellett, hagynia, hogy a belső hallás számára alakot öltsön a zene, és a külső hangzás, amit e belső figyelés eredményeképpen hívott elő, megfelelt annak, amit hallania kellett.
Megpróbáltam ezt a technikát alkalmazni a rendezésben, (...) és az eredmény katasztrofális volt. Nem tudtam pontosan, hogyan kell figyelni, és hogy mi is az, amit figyelek, és be kellett látnom, hogy Toscanini is csak egy szenvedélyes gesztusokkal és mozgással végigvezényelt hosszú élet végén érkezett el ehhez a lehetőséghez.
Az egyszerűséget elérni egyáltalán nem egyszerű; az egyszerűség egy olyan dinamiks folyamat végeredménye, ami magába foglalja mind a túlzásokat, mind a túlzások fokozatos eltűnését.
Toscanini megmutatta nekem, hogy az ember nem tánozhatja valaki másnak az életútját: bizonyos élményeket nekünk magunknak kell kell végigélnünk. (...)
Valaminek a hallgatása titokzatos folyamat. Ahhoz, hogy a testünk képes legyen mozdulatlanul hallgatni valamit, először mozgásban kell edződnie. A karmesterek nem véletlenül élnek hosszú életet; egész életüket testgyakorlással töltik, és azzal, hogy megteremtik test, érzelem és gondolat harmóniáját. A próbák és az előadások megkövetelte erőfeszítés igénybe veszi lényük minden részét: testük igénybevétele a sportolókéhoz vagy táncosokéhoz hasonló, érzelmeiké az énekesekéhez és szeretőkéhez, agyuké a matematkusokéhoz és a gondolkodókéhoz - s mindez egyszerre és egyenlő arányban.
Az a test, ami ilyen módon edződött, végül képes arra, hogy mozdulatlanul álljon és figyeljen..."

(Peter Brook: Időfonalak)

Brahms először

2008-01-23T00:01:00.000+01:00

Átesett a Tüzkeresztségen az imádott Brahms trióm. Már ami a művet illeti. Kedvenc német kollégáim hozták a formájukat.
Próbáltunk egy alaposat a koncert előtt. Aztán felmentünk a Forster-Smith (tanár úr) termébe átöltözni, relaxálni. Még mindnki játszott kicsit a hangszerén, így én is. A nehéz részeket szép szisztematikusan átjátszottam. A két csaj meg elkezdett beszélgetni. Addig rendben is volt a dolog, amig a negyedik tételhez nem értem, mert az ugye - hangos. És akkor a legnémetesebb udvarissággal, de mégis a legguszustalanabb neveletlen módon "megkértek", hogy hagyjam abba, mert szeretnének a koncert előtt 10 perc nyugit. Mondtam, hogy pillanat, ezt az utolsót még végigjátszom. (Csak azért is.)
Aztán otthagytam őket a 10 perc nyugijukkal. Mikor 5 perc múlva visszamentem, már mind a kettő a hangszerét nyúzta...
Persze ilyenkor mindig eszembe jut a Glenn Gould, aki leírta, hogy nem érti, hogy egyes zongoristáknak miért kell az öltözőjébe zongora, hogy a a fellépés előtti utolsó pillanatig nyúzhassák, hacsak nem azért, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy még nem felejtettek el játszani... :)) Erős, de végülis igaza van, nem?
A fellépés előtt is klikkesedés volt, németek, és zongoristák között. Nekem több kedvem volt Maarja-val lenni, mint ezzel a két hideg tyúkkal. Maarja tudniillik ma visszaadta a szombati lapozást. Más szóval "visszalapozott" nekem. :)
Felmentünk a színpadra. Hangolás, miegyebek.
Előre nevettem a markomba, mert volt egy-két tempó, amit csak azért is úgy akartam csinálni, ahogy én gondolom. Jól meg is lepődtek, de persze jönniük kellett utánam, márcsak azért is, mert ha én el tudom játszani ebben a tempóban a 20szor annyi hangomat, mint ők, akkor ciki, ha nem bírják az iramot. Mellesleg szerintem teljesen játszható tempókat vettem. Utólag a közönség is osztotta a véleményemet.
Egyébként teljesen jól ment minden, a megbeszélt dolgokra figyeltem, még össze is néztem kedvenc Patriciámmal, ahol össze akart (egyébként csukott szemmel is tökéletesen el lehet játszani azt a részt, meg egyáltalán az egészet), szépen kísérgettem őket, ahol kell, szépen átmentem szólistába, ahol kell. A harmadik tétel soha ilyen szép, és végig izgalmas nem tudott lenni, de ennek meg is lett az eredménye. Totál lefáradtam koncentrációilag, és a negyedik tétel elején azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Állítólag ezt nem lehetett észrevenni, annál is inkább, mert az ismétlésben már teljes mellszélességgel ott voltam.
Szó Dó Dó Ré Mi Mi Szó Mi Mi Ré Dó Dó ..... :)))))))))))

És hát ez a zongora!!! Egy élmény! Hatalmas D-modell, gyönyörű basszusokkal. A Herbert von Karajan alapítvány adománya. Végre lehetett tobzódni a színekben, illatokban... Jaj, nagyon élveztem!

Utána pedig beültünk a Maarja-val közös kedvenc kis olasz éttermünkbe 4esben. És megettem életem leghatalmasabb, és legfinomabb Hawaii Pizzáját, amivel valaha dolgom volt!

MEGCSINÁLTUK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2008-01-22T15:37:00.000+01:00

Szinte repültünk hazafelé Florian barátommal... Megvolt a meghallgatás Riegernél, és

FEL VAGYUNK VÉVE!!!!!
http://www.wolframrieger.homepage.t-online.de/wr/

Ráadásul nem is akárhogy, Florian elmesélte (én nem értettem kistálytisztán mindent, amit utána beszéltek), hogy rögtön az "elit alakulatba" kerültünk, ahol is a következő szemeszterben MINDEN héten, tehát RENDSZERESEN lesz óránk!!!
Florian a nyakamba ugrott, hogy: "Most képzeld el Nóri, hogy egyik este Thomas Hampson-t kíséri, másnap bejön NEKÜNK órát tartani. Keres 10.000 euro-t a koncertjeivel, és utána bejön NEKÜNK órát tartani!! Nóri!! Elértük a csúcsot, amit ezen a főiskolán el lehet érni!! Hallod?"

Hallom. :)

A következő szemeszter tehát Rieger jegyében fog telni. Hanns Eisler, Viktor Ullmann, és Johannes Brahms dalok társaságában.

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Poroszok és bajorok

2008-01-20T22:20:00.000+01:00

A szombat estémet Sophie-Charlotte szalonjában töltöttem a Gendarmenmarkt-on. Abból a célból, hogy jobban megismerjem a poroszokat. Na meg, hogy Maarja-nak lapozzak.

Ok, hogy egy kicsit érthetőbb legyek: Maarja barátném játszott a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia "Ismeri Ön a poroszokat - valóban?" című rendezvényének a keretében. Én meg felajánlottam, hogy lapozok neki. Meglepetésemre egy nagy-nagy programhalmaz közepébe csöppentem bele, ahol a poroszok történelmétől kezdve a zenéjükön, irodalmukon át, egészen a csákóhajtogatásig minden volt.
Maarja kétszer játszott, másodszor este tizenegykor, úgyhogy előtte volt időnk picit körbenézni.
De nem jutottunk messzire, mikor is belénkbotlott egy néni, aki megkérdezte, hogy mi volt az, amit Maarja játszott, majd ezek után nem lehetett leállítani. Minthogy barátném némettudása finoman fogalmazva is elég hiányos, én próbáltam meg negyedóránként egy-egy mondatot halálmegvető bátorsággal közbeszúrni, hogy hátha sikerül lerázni. De ez az a fajta néni volt, aki ha egyszer elkezdi, akkor...
Úgyhogy először kénytelen-kelletlen, majd egyre növekvő érdeklődéssel hallgattam lelkes elbeszélését egy bizonyos porosz hercegről, aki a politika mellett zenével is foglalkozott, nem is csak úgy akárhogy: nagyon jól tudott zongorázni (akárhová ment, mindenhova vitte magával a zongoráját, vagy jobb híján vásárolt egyet), zenét is szerzett, és még Beethoven-t is ismerte.
A néni (Jutta Kern) csillogó szemmel mesélte továbbá, hogy öt éve foglalkozik a zenéjével, meg a leveleinek feldolgozásával, és hogy milyen izgalmas, sokszínű személyiség volt, és talán fog tudni tartani egy előadást valamikor erről a hercegről, és akkor szüksége lenne valaki lelkes fiatalokra, akik el tudják játszani a műveit...
A végén már nagyon szívesen hallgattam volna, de láttam, hogy Maarja már tűkön ül, egyrészt, mert egy mukkot sem értett az egészből, másrészt meg meg akart hallgatni egy koncertet.
Így aztán gyorsan elnézést kértem, de elhívtam a nénit a keddi koncertre, ahol majd a Brahms-ot fogjuk játszani. Utolsó szó jogán megkérdezte, hogy véletlen nem ismerem-e Armin Thalheim-et (az improvizáció-tanáromat), mire mondtam, hogy de, ő is ott lesz kedden, jöjjön el, és majd beszélünk. Hiába, Berlin is csak egy kisváros...

Sajnos az én németem se tökéletes még. Ezekután megpróbáltam beülni egy előadásra, ahol Kleist által, neki, és róla írt levelekből olvastak fel. Nagyon kellett koncentrálni, hogy bármit is megértsek belőle, de amit megértettem, az alapján nagyon el kellett, hogy gondolkozzak.
Elképzeltem, ahogy ezeket a leveleket kézzel írták egymásnak, mondjuk talán gyertyafénynél, a lúdtollat a tintába mártogatva. És aztán ezek a levelek napokat, akár heteket is utaztak a címzetthez. És a viszontválasz is hasonlóan napokat-heteket zötykölődött tolnán-baranyán át...
Hol vagyunk mi ehhez képest, hova tűnt a személyesség igénye, a megértés, és a megértettetés vágya, a kifejezés finomsága, pontossága, ebből a mi gombnyomásra működő instantvilágunkból?!

Maarjával elhatároztuk, hogy erre az estére valami új helyet keresünk. Szerettünk volna inni valamit erre a hosszúra nyúlt estére, mielőtt elmegyünk aludni.
Közvetlenül a Spree mellett, a friedrichstrasse-i megálló közelében gyorsan meg is találtuk, amit kerestünk. Megláttuk a zongorát a kirakatüvegben, meg a kis "reprodukciókat" a falon lógva, a kis kerek, összezsúfolt asztalokat, a gyertyafényt, és rögtön tudtuk: EZ AZ!
"A" Van Gogh.
Én a shaker-fiú határozott lebeszélésére ellenére egy calvados-koktél-t rendeltem. Legalább almapálinka formájában legyen velem Remarque...
Maarja sörözött. És jót nevetett rajtam, hogy egyrészt mennyire nem bírom az alkoholt, másrészt meg mennyire megered a nyelvem tőle. Méghozzá angolul!!
Aztán egy srác leült a sarokban lévő zongorához, és a legkellemesebb jazz-számokat kezdte játszani, de úgy, hogy helyenként a szívünk majd' megszakadt tőle. Meg is állapítottuk, hogy hát ez sem az a vidám műfaj...
Csordultig telt lélekkel, félig alkoholmármorban aztán fél kettőkor hazafelé vettük az irányt a sárgára kivilágított "darvak" alatt a szemerkélő pihe-esőben.

* * *

Ma én működtem közre Florian barátom Vortragsabendjén a főiskola charlottenstrasse-i épületében. Ez a berlini debütálásom is volt egyben az Eisler diákjaként.
Jelen volt úgy 50-60 embernyi közönség, két énektanár az énektanszakról, Anita Keller, a szuper-szuper zongorakísérő, és a fellépők.
Nem is tudom mikor játszottam utoljára ilyen jó zongorán, ilyen jó teremben. Isteni volt!! Két dal mindösszesen, de nagyon élveztem. Sokat dolgoztunk Florileinnal, úgyhogy nem izgultunk, mert tudtuk, hogy mit akarunk.
Nagyon megdicsért utána mindenki. Az énektanárok, Anita, az énekesek. Egyszóval nagyon jó élmény volt.
Florian-tól kaptam hálaképpen egy zacskó iiiiiiiiiiiisteni finom mascarponés csokival bevont mandulát, és egy valamilyen spéci teát. Még nem tudom milyen íze van, mert még ázik...
Nagyon pozitív élmény volt!
És aztán Scot Weir (Florian énektanára) az egész osztáláyt meghívta vacsorázni a "Maximilian's"-be, ami egy bajor étterem a Friedrichstrasse-ban.

Ha el tudtok képzelni egészségtelen kaját, akkor a bajos biztosan az!
Voltunk vagy 15-en, mindenki rendelt valamit, és persze mindenki körbekóstolgatta a többiekét is.
Kezdetben vala a perec. Kb. olyan, mint amit nálunk bécsi perecként árulnak az operában, csak annál valamivel keményebb a tészta, és nagy darabokban sütik rá a sót. Florián - mindenki nagy örömére - rendelt előételnek Weisswurst-ot (fehér virsli), amit, mint kiderült, meg kell hámozni. (Én is szoktam venni a boltban, de kisütve szoktam enni, nem megfőzve, és sose hámozom meg) Ez pediglen nem is olyan egyszerű, nagy mulatság lett belőle, meg pirulás... :)
Ja igen, és ÉDES mustárral tényleg nagyon finom.

Aztán jöttek a főételek, zsírban tocsogó steakek, báránysültek, sertéscombok, marhapörköltek (gulasch álnéven). Nagyjából nekünk is van mindegyikből.
Én könnyedebb ételt szerettem volna igy estére, úgyhogy hagytam magam rábeszélni valamire, amiből egy dolgot értettem, hogy lazac lesz benne.
Hát én még ilyen fura keveréket nem ettem!
Eddigi ismereteim szerint a lazacot az ember szépen becitromozza, majd egy kis salátával megeszi. Ez úgy nagyjából stimmelt is. Csakhogy kaptam még hozzá TORMÁT (!!), iszonyat zsíros KRUMPLILÁNGOST (!!!), és a salátában jócskán volt BAB (!!!!!!) is.
Ha ez nem lett volna elég kalória (én már a perecnél tele voltam), jött még a desszert-kör.

Volt császármorzsa (Kaisreschmarn), aminek az állaga kb. egy dupla adag tojással készített palacsintatészta és a mi otthoni smarnink közé tehető, porcukorral, mellette külön, fáin kis edénykében szilvaszósszal. Még elmondani is édeskés, hát megenni.
Amit én kaptam, az egy fagylaltospohárba pakolt elképesztően édes erdeigyümölcs-szirup a tetején vaníliaszósszal és csokidarabokkal. Hárman nem bírtuk megenni...
Amit nem kóstoltam, de gyönyörűen nézett ki, az az almásrétes. Gyanítom, hogy ízre a nagymamám almáspitéje kenterbe verte volna ezt,viszont egy nagy lapostányéron, egy gombóc csibesárga vaníliafagyival, és egy kb. ugyanakkora adag tejszínhabbal hozták ki, aminek a teteje reszelt pisztáciával és mandulával volt beszórva... Hmmm.......... Nagyon is étványgerjesztő volt.

Mindezzel együtt a bajor konyha csak és kizárólag egyetlen módon vett le a lábamról - még most is alig birok megmozdulni...

Óhatatlanul eljön a pillanat, amikor egy ilyen lakoma közben az ember elindul megkeresni a mellékhelyiséget. Ezen utam közben beleakadtam a egy hamisítatlan, bőrgatyás-hózentrógeros, tenyerestalpas, vadászsapkás, bajor fúvószenekarba, akiknek a tevékenysége 10% zenélésből, és 90% sörivásból állt. Természetesen az eltalált hangok aránya fordított arányban volt a megivott sör mennyiségével.

És, hogy teljes legyen a Nagy Bajor Élmény, elfelé menet még elkaptunk egy pár percet a tánccsoport bemutatójából. Hát hmmm. Florian jót nevetett, mikor mondtam neki, hogy hát úgy veszem ki, hogy mint ahogy a bajorok ételei sem túl kifinomultak, úgy a táncuk sem kifejezetten az eleganciáról, finomságról, és trükkös koreográfiáról szól...

Hát igen Nóri, de ez is Berlin!
Ez is Berlin!

Heldenleben sörrel leöblítve

2008-01-18T01:23:00.000+01:00

A ma este tanulsága:
Soha ne menj haza koncertről félidőben!

A főiskola zenekara játszott a Konzerthaus-ban.
Az első felében hiába vártam a csodát, mert ugye én mindig azt várom.
Nem jött.
Pedig a Brahms kettősverseny egyike a legkedvencebb műveimnek.
Ez inkább valami nevetséges motyogás volt a szólisták részéől, szegény zenekar meg alig győzött alájuk menni dinamikailag. Olyannyira, hogy helyenként már-már egészen impresszionista stílusjegyeket kezdett felvenni a hangzás.
Ezzel együtt minden hang szépen a helyén volt.
De persze a szép zagyvaság is csak zagyvaság...

Egy dolog miatt maradtam ott. Na jó, kettő. Az egyik Maarja, a másik pedig, hogy koncert után kellett találkozzak egy hegedűs lánnyal.

Ezért aztán tanúja lehettem egy fantasztikus Heldenlebennek. Pontosabban: fantasztikus, sírnivaló, magábavonzó, mesélős, romantikus, hihetetlencsodaszép Heldenleben-nek.
Elfelejtettem, hogy egy koncertteremben ülök, elfelejtettem, hogy az ismerőseim játszanak, elfelejtettem minden búm-bajom. Csak ültem, hagyva, hogy magába szippantson a Zene.
A koncertmester lány hegedűlése valami egészen frenetkus-zseniális volt. Neki kellett volna hegedülnie a Brahms-ban is.
Minden hangja mesélt, elmondott valamit, sírt, elcsuklott, felbátorodott, ellenkezett, hozzásimult. Egyszóval élt-Élt-ÉLT!!!! És mindezt vaárázslatos, kiegyenlített hangszínnel.
És hát ez a mú is gyönyörű! Majd egyórányi folyamatosan lebilincselő történet szavak nélküll.
Tényleg. Szimfonikus elbeszélő költemény.

Nagyon odavagyok. Ilyen estékért érdemes élni.
Megint rá kellett jöjjek, hogy mekkora dolog, hogy itt lehetek, hogy ebben az iskolában tanulhatok ezek között az emberek között!

Danke schön HAnns Eisler Hochschule für Musik!

p.s.: Vajon hogy került a Konzerthaus menzájának söröspohara a hátizsákomba??! :)

Rendőrség

2008-01-17T00:20:00.000+01:00

Marstall, 21:52
Florian-nal próbavégeztével hazafelé indulunk, illetve előbb leadni a teremkulcsot. Az előtérben átható cigarettaszag. Florian beleszippant a levegőbe, és jól hallhatóan, színpadiasan megkérdezi:
-Te is érzed?
Veszem a lapt, és huncutul portás felé fordulok.
- Igen itt valaki hatáozottan cigizett... Nem tilos ez január óta? Szerintem ki kéne hívni a rendőrséget...
A portás bácsi kicsit lehajtja a fejét, és a szemüvege fölött szúrosan rámnéz, majd füstös-reszelős hangon közli:
- Frau Füzi, ha kihívja a rendőröket, akkor biztosíthatom, hogy soha többet nem kap itt gyakorlótermet...
- Ja, ha így van, az mindjárt más... És mondja, esetleg van tüze? :)

Azóta akárhányszor megyek gyakorolni, mindig rákérdez, hogy mikor jönnek a rendőrök. Mindig mondtom, hogy most nem tudom hívom őket, nincs pénz a telefonomon, vagy állandóan foglaltak, stb-stb.
Ma megkértem, hogy mutassa meg, hogy hogyan lehet lapot cserélni a fénymásológépben. Mikor megmutatta, ünnepélyes esküt tettem, hogy soha többet nem gondolok a rendőrségre...

Apróság

2008-01-14T14:56:00.000+01:00

A Nollendorfplatz U-Bahn megálló lépcsője alapvetően semmiben sem különböznek a világ összes metrómegállójának lépcsőjétől. Unalmas, szürke kőből van, a lépcsőfokok szélén fehér csíkkal, figyelmeztetőül (ha valaki nem látná) hogy lépcső, azaz szintkülönbség.

Ha fentől közelítesz, egy bizonyos távolságból nézve csak a fehér csíkok látszanak. És ha szép lassan közelítesz, akkor finoman, lassan előbújnak a szürke részek. Kinyílik a látvány, mint valami legyező. Mint egy Vasarely kép...

Ejtőernyő, döner, Florian

2008-01-12T22:55:00.000+01:00

Ma öt méterrel a föld felett közlekedtem a világban!
Álltam a nollendorfplatzi U-Bahn megállóban maximumra felhangosított Philipp Glass-szal a fülemben, és csak sugároztam, mint egy atomreaktor. Philipp Glass miatt is, meg mert rájöttem, hogy honnan ismerős a zene.
Persze az ember nap, mint nap rájön dolgokra, de nem mindegyiknek tud így örülni.
Kb. úgy éreztem magam, mint Amelie, abban a jelenetben, amikor "megvilágosodik". Tudjátok, amikor a vak embert kíséri át elképesztő lendülettel az úton, és mindent elmesél neki, amit a lát.
Fények, energia mindenhol körülöttem, bennem, általam.

Ebben az állapotomban bevillant egy mondat: Milánóban láttam vagy két éve, a szülinapomon. Hihetetlen, hogy az ember agya miket nem képes tárolni! Akkor csak egy pillantást vetettem rá (valami óriásplakáton lehetett), meg talán fel is írtam magamnak aznap este valahova, de azóta sosem jutott eszembe.

És most ott a megállóban, dübörgő Philipp Glass-szal a fülemben, és egyszercsak belém hasított:
"Mind is like parachut: it's working only if it's opened"
("Az elme olyan, mint az ejtőernyő: csak akkor működik, ha nyitva van")

* * *

Nem meséltem nektem még a kedvenc Döneresemről. Pedig ha Berlinben jártok, mindenképp el kell menni hozzájuk! Mert mindig nagyon vidámak, mert mindig kedvesek. És persze nem utolsó sorban isteni és hatalmas a dönerjük.
Bár lehet, hogy a mennyiség az illető mosolyától is függ kicsit... Én ma például akkorát kaptam, hogy kettéállt a fülem tőle. :)
És az utóbbi időben már ingyen teát is mellékelnek hozzá. Csak nekem... De ha velem jöttök, akkor nektek is! Ki van próbálva, múltkor magammal vittem Maarja-t, és ő is kapott.

Ja igen, hogy hol...
Alexanderplatz, nyugati-felső sarka. Galeria áruházzal szemben. DönerInn Azt kiabálják mindig, hogy "döner macht schöner", a pólójukra pedig az van írva, hogy "Qualitat ist kein Zufall", azaz:

A minőség nem véletlen.

Jó étvágyat! :)))

***

Florian-ról sem meséltem még. Pedig az utóbbi időben sokat vagyunk együtt.
Florian a kedvenc énekesem, igazi, szőke-kékszemű, hatalmas szívű német fiatalember. És tök bolond. Még rosszabb, mint én, pedig ha nagyon eleresztem magam, akkor bevallhatjuk, hogy én sem vagyok semmi... ;) Na de ismertek.

Múlt vasárnap elkezdtünk együtt dolgozni. Akarunk felvételizni Wolfram Rieger Lied-Klass-ába a második szemeszterre, és erre kerestünk darabokat.
A drága azzal kezdte, hogy elémtornyozott 1-2000 oldalnyi dalkötetet, hogy akkor ebből lehetne választani... Lelkesedésben tehát nincs hiány! :)
Azóta már kiválasztottunk három dalt, és azt gyakoroljuk agyba főbe. És közben már a fél ének tanszakot elhozta nekem, hogy akkor nézzük meg együtt ezt, meg azt, merthogy velem milyen jó... :))

Tegnapi próba után elmentünk a postára, mert mindkettőnknek kellett valamit intézni. Mikor sorban álltunk néhány pillanatra eltűnt az akciós borítékok között. Mikor sikerült mindent elintézni és már kifelé tartottunk, egyszercsak a hátam mögött termett, és valamit villámgyorsan a hátizsákomba dugott, majd rejtélyes mosollyal elszaladt.

Egy ceruzát kaptam tőle radírral, meg hegyezővel... Nagyon meglepett a figyelmességével. Apróság, és mégis! Az egész napot végigvigyorogtam utána.
Merthogy tök kibuktam délelőtt, hogy sosem találom meg az írószerszámaimat a feneketlen hátizsákomban.
Sajnos arra nincs garancia, hogy ajándék-ceruzákat nem nyel el a kisgömgőc táska... Majd jobban odafigyelek.

Jácc!

2008-01-12T11:33:00.000+01:00

Thalheim tanár úr ránézésre inkább olyan zenetudós alkat, 60 felé közelítő, már jócskán pocakos, szemüveges, kicsit nyakát behúzva tartó bácsi. Minden lépése olyan súlyos, mintha már beletörődött (ez is milyen szó???!!) volna a világ összes rosszaságába. És közben mégis mindig egyformán sugárzik belőle a visszafogott életöröm. Olyan németesen, ugyebár.

Tudom, most sokan ki fogtok nevetni, de nálam ez valahogy kimaradt.
D-mollban feltettünk egy jó kis szeptimes, nónás, szekvenciát, és erre improvizáltunk tegnap egy órán keresztül. Jó játék! :))
Mikor én kerültem a basszusba, rögtön megvariáltam ritmikailag a dolgot, hogy ne csak mindig pőre akkordok legyenek, az olyan unalmas...
Thalheim tanár úr egyből ráharapott, hogy na hát akkor, ha swing, hát legyen swing! :) Mutatott egy-két kíséretvariációt, aztán uzsgyi, belevetettük magunkat a zenébe.
Hárman voltunk lányok, rajtam kívül mindenki régizenél, az egyikük még zeneszerzést, meg elméletet is végzett az Eisler-en, a másik lány pedig csembalista (Szingapúrból! Kétszer-háromszor simán beleférne a kabátomba). És olyan felszabadult zenélés-ökörködést csaptunk, hogy sajnálom, hogy nem hallottátok! :))

u.i. Mai találós kérdés: Mi a Jazz németül?
(megoldás a címsorban)

Mese a cetliről

2008-01-10T20:51:00.000+01:00

Egyszer volt, holnemvolt, az üveghegyeken túl, ahol a kurta farkú malac túr, szóval volt egyszer Berlinben, a Hanns Eisler charlottenstrassei épületének 5. emeletén - egy cetli.

Ráírva pedig:
Zongorista kerestetik. Szólóestekhez, amit egy színésznő ad. Pontosabban színésznő és dramaturg.

Szóló zongora, dalkísérés, versek. Igazi színdarabkészítés kettesben.

SZÍNDARABKÉSZÍTÉS!

:))))))

Nórika azonnal cuppan, és lőn - egy telefonbeszélgetés ma este.
Szimpatikus, gyönyörűen, érthetően beszélő női hang.

Zongoristája már van, de "langfristig" keres valakit, és a mostani csak félmegoldás. És hű milyen jó, hogy én pont ezzel foglalkozok.

És akkor ugye hívhat, ha a zongorista megbetegszik?

Telefonszámcsere.

Mondtam, hogy áprilisig nagyon elfoglalt vagyok, meg nem is vagyok itt, de utána!
Áprilisban beszélünk!

Bis dann!

Levakarhatatlan a vigyor a képemről! Íme:
:)))))))))))))))))))))))))))))))

Patricia

2008-01-10T17:35:00.000+01:00

Patriciát eddig sem kedveltem különösebben, de most aztán végképp elintézte, hogy ne is erőlködjek tovább ilyen jellegű projekten.
Patricia tudniilik a német kürtös lány, akivel itt a Brahms-triót csináljuk.
Ma játszottuk először végig, és hát, hogy is mondjam. Nem volt túl fényes senki részéről. És ezalól persze én sem vagyok kivétel.

A darab 35 perc, és mind a négy tételnek megvan a maga (gyönyörűséges) nehézsége. Embertpróbáló feladat végigjátszani. Legjobban a hegedűs leányzó (Barbara) bírta koncentrációval. Viszont ennek következtében a lélek az kevéssé akart előjönni a hegedüléséből, inkább csak olyan lejátszásféle volt a dolog. Én meg ettől hülyét kapok.
Próbáltam őket szurkálni, meg vinni, dehát épp elég a zongora szólamot végigjátszani, nem még két embert cipelni magammal. Szóval a vége mindig egy jókora koncentrációkiesés lett.

Visszasírom a karácsonyi gáboros (Berán,Bizják) olvasópróbát. Annyira jóóóóóóóóóóó volt, hogy reagáltak, hogy éreztek, hogy akartak, hogy "előre dőltek".

Ezzel a két leányzóval általában praktikus dolgokról van szó, úgy, mint kötőívek, crescendo-jelek, ritartando, hol kezdődik, meddig tart, ilyesmi. Érzésekről, érzetekről nincs nagyon szó. Kedvenc Patriciám a második tétel dolce melléktémájára (öljetek meg zenetudós kollégák, de esküszöm fogalmam sincs a pontos terminus technicus-ról egy Scherzo tétel estében) egyszer talált annyit mondani, hogy ez itt a "nő az ágyban". Wie bitte???!!!

Noshát, történt vala, hogy elkezdtük átbeszélni a darabot, és eljutottunk a második tétel triójához. Ezzel van a legtöbb gond, eleve nem tudunk megegyezni, hogy mi a tempó. Ők kb. fele olyan lassan játsszák, mint én gondolnám. Megértem őket, merthogy vonós, meg fúvós hangszeren lehet gyönyörű hosszú halk hangokat játszani, na de kérem, szegény szerencsétlen zongorával nem tudok mit csinálni. A hang megszólal, aztán annyi. Szóval szerintem egy nagy gyömöszölés, amit csinálok, mialatt ők kiélvezkedik a nagyrészt kíséret funkciójú hangjaikat.
Mondtam is volna ezt, de a hegedűs lány beelőzött, és mondta Patriciának, hogy túl hangos. Ő ebben látta a gyömöszölés okát.
Már sokszor volt ilyen jellegű probléma, nem csak vele, hanem mindenkivel a trióból, szépen megbeszéltük, és az illető visszavett magából.
Ehhez képest Patricia ma megmakacsolta magát, és annyira feldühödött azon, hogy ő hangos (jelentem, néha saját magamat sem hallom saját tőle), hogy épp csak a kürtjét nem vágta földhöz mérgében.
Na nem részletezem, az a lényeg, hogy hihetetlen agresszivan ragaszkodott az igazához, ami ebben a helyzetben hihetetlen butaságról, és a darab át nem hallásáról, és nem ismeretéről is tanúskodott, plusz arról is, hogy Patricia egyáltalán nem alkalmas együttzenélésre, ha ennyire nem hajlandó semmilyen kompromisszumra.
Visszapörgettem magamban a dolgokat, és már a legelső próbán is hihetetlen határozottsággal söpörte le az asztalról, bármit is javasoltam, kértem. Persze biztos én is nyuszi vagyok, de az az igazság, hogy nem látom értelmét nagyon vitatkozni vele. Minek, ha úgy is csak az számít, amit ő gondol?

Hát szóval olyan feszültség kerekedett a két német lány között, hogy csak néztünk egymásra Forster-Smith-szel (tanár úr) tágra nyílt szemekkel... Na tessék, a németek ilyet is tudnak.

Pedig előtte olyan jó kedvem volt a reggeli majdhogynem-itt-a-tavasz napsütéstől. Talán októberben sütött utoljára ilyen szépen...

Ark Loki, Banana Kiss

2008-01-10T01:10:00.000+01:00

Vajon milyen az, amikor Bádogember az "óz"ból elkezd Ark Lokizni? Kb. olyan lehet, mint én voltam ma reggel. Minden ízületem recsegett ropogott. A nyakcsigolyáim egymáson való csúszkálását egyenesen rettenetes volt hallgatni.
Szép szisztematikusan. Sokat felejtettem.
Élvezettel kínoztam magam. Felülés, fekvőtámasz, lovaglóállás, ütések, rúgások. Szépen, precízen minden mozdulatot figyelve, lassan, koncentrálva.
Egy óra edzés után új embernek éreztem magam. Kifáradt, de új embernek.
Karesz büszke lenne rám.

Alkoholmentes este Maarja-val. Hogy kipihenje a finn haverjai múlt heti alkoholgőzös látogatását. Ültünk, eszegettünk.
Utálom a bájcsevegést... Jól elszórakoztattam magam.
De a nacho (mexikói izé, még sose ettem) ízlett a ráolvasztott sajttal, meg az avokádókrémmel. Banana Kiss-el leöblítve majdnem isteni.

Gefühlmeldung

2008-01-09T00:19:00.001+01:00

http://www.youtube.com/watch?v=S-dehFb13P4

Spanyolhon, tükörjég, csiga

2008-01-05T23:04:00.000+01:00

Mondtam már Nektek, hogy mi szeretnék lenni, amikor majd nagy leszek?

Ella Fitzerald a Montreux Jazz Fesztiválon,
vagy
Holly Hunter a "the Piano" c. filmben,
de leginkább
Maria Serrano (??) ma este a Philharmonie kamaratermében. Különös tekintettel az utolsó 10 percre.

(Na jó, még lennék Wolfram Rieger is bárhol, bármikor :) )

Szóval ez a ma este döbbenet volt. Egyfajta hipnózis. Nem is tudom. Elhozták nekünk Spanyolországot. A mediterrán ember hihetetlen életörömét, energiáját, érzékenységét.
Na és persze vadságát.
Hát utoljára talán New York-ban a Broadway-en láttam ilyen táncolást.
Csak néztem a lábakat, de nem világos, hogy hogy lehet ilyen gyorsan, ilyen bonyolult ritmusokat... Csak tátja a száját az ember.
2 szál gitárral, egy klarinéttal, egy dobbal, tapssal, tánccal csodát tettek velem ma este! :)
Olyannyira, hogy a hátizsákomat majdnem a ruhatárban felejtettem.
Visszamentem érte.

Aztán hazacsúszkáltam Spanyolországból a tükörjégen.

u.i, : Ja igen. Csak az utolsó percben derült ki, hogy akit látunk, az valójában nem is Maria Serrano, hanem valaki más. Egy Dulce Amargo nevű.

u.i. a tükörjégről jut eszembe a csodacsiga esete a jéggel á lá Romhányi:

Egy csiga azt leste a magas buckáról,
hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
mert érdeklődését roppant felcsigázta.
Majd töprengve egy-két hetet,alkotott egy elméletet:
- Talpon marad a síkoson, ki csak araszolva oson.
És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt, jégre ment,
és estig csúszott is egy métert.
Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok!
-szólt ki diadallal, aztán ODAFAGYOTT.

Mme Triste

2008-01-02T00:41:00.000+01:00

Összegyűrt, üres kétdecis siólédoboz a kuka mellett. Még a szívószál is benne van. Ez vagyok én...

Most egy ideig nem kaptok Remarque idézeteket, mert a nagy pakolásban csak épp a "Diadalív" maradt otthon. Sebaj, majd februártól... Addig is olvasgassátok a régieket. Én s azokon élek.

Múzsám - Berlin

2007-12-29T14:59:00.000+01:00

Bolyhos csibe dideregve
figyeli a vaskakast.
Csodálkozik, nem érti:
Miért, hogy mindig arra fordul
amerről a szél fúj...

* * *

Ülök a kedvenc narancssárga bőröndömön.
Csurog a víz a hátamon.
Tele van.
Körülöttem könyvek, gyertyatartók, dobozok, kották egy lámpa, és egy nagy darab sajt a földön.
Hogy fog ez mind beférni?!
Ahogy igy elnézem, sehogy.

Az ember lánya, ha lassan is, de fejlődik - ami nem megy, nem kell erőltetni. Könnyes szemmel búcsúzom tehát Richtertől (600 oldal), "Légy hű magadhoz" (400 oldal), Arthur Miller drámáitól, Sir Soltitól, Kodály tanár úrtól formatanilag, kedvenc dvd-imtől, Harrods-macimtól, és a Viki tavaly karácsonyi sárga-alapon-pirosvirágos-facicájától is. Féltem, a nagy bőrönd-tumultusban letörik a farka. Nem beszélve a nagyinál előkészített állólámpáról és hangfalaimról.

Ami nem megy, nem kell erőltetni.
Csak arra gondoltam, igy másfél hónap után belaknám frissen festett szobámat.

Lélekben már Belinben járok.
Nollendorfstrasse,
Charlottenstrasse,
Marstall,
Komische Oper Figaroval,
Rainer lakás Cd-kel,
Herr Junge az C-kulcsaival,
Philharmonie,
Schlossplatz vurstlival,
Dussmann minden földi jóval, amit csak egy zenész elképzelhet,
Hakescher Markt aranyos beülősökkel.

Berlin az Ihlet, be kell vallanom. És már alig várom, hogy újra lássam.

Aber die Perlen liegen tief

2007-12-20T22:15:00.001+01:00

Reggel Anyukám hangjára ébredek. Kérsz kávét, vagy teát? Eltart egy darabig mig felfogom, hogy hol is vagyok, és hogy hogy kerültem oda... Fura egy érzés.

Fehér rácsok. Nővér a kulccsal. Belépünk a hatágyas kórterembe.
Bizalmatlanul, idegenkedő szemekkel néz ránk. Nem-, vagy félreismer minket.
Hátam mögött egy néni üveges, távolba meredő arccal, egyik kezével az asztallábba kapaszkodva folyamatosan azt ismételgeti halkan, ámde jól hallatóan: ...le fogok esni a székről, le fogok esni a székről... És mikor tényleg, akkor beviharzik a nővér: " Kiss néni, maga a saját lábán jött ide, tartsa magát legyen szíves!" A hangsúly a már-megint-mit-csináltál-kisfiam. És közben egy elég durva mozdulattal (mint a kisgyerek a játékmackót (csak az a fülénél fogva) ) visszarántja normál ülőpozícióba...
Egy másik néni (hátulgombolós), csak áll az ajtóban, majd megkérdezi: "...Maguk magyarok?..." Mikor nem válaszolunk, megállapítja, hogy akkor biztos cigánok...
Kis magyar szocio.
A székről leesős nénit végül ágybateszik, és elkezdik etetni.
Szombathely, Magyarország, Európa, Föld,Naprendszer...
Elszégyellem magam, hogy 2 és fél hónapra el bírtam felejteni, hogy a zenén kívül más is létezik egyáltalán...

P.s. "...Liebe ist kein Teich, in dem man sich immer spiegeln kann, Joan. Sie hat Ebbe und Flut. Und Wracks und versunkene Stadte und Oktopusse und Stürme und Goldkisten und Perlen. Aber die Perlen liegen tief..."

Természetesen Remarque. Hirtelennyersnórifordításban valahogy így hangzik:

"...A szerelem nem tó, amelyben az ember mindig visszatükröződhet, Joan. Van benne apály és dagály is. És hajóroncsok és elsüllyedt városok és oktopuszok és viharok és kincsesládák és igazgyöngyök. De az igazgyöngyök mélyen fekszenek..."

A "Hochstapler" története

2007-12-18T00:25:00.000+01:00

A mai c-kulcsokkal és transzponáló hangszerekkel nehezített partitúraolvasásóra-menüt a a partitúraolvasástanár-főszakács ma a desszerttel kezdte.
Nehéz lélekkel léptem a két ébenfekete tálalóasztal-zongorával berendezett terembe, mert az kötelezően aktuális menüválaszték nagyrésze bontatlanul, vagy legalábbis félig kiolvasztott formában lapult a táskám mélyén - Schubert Befejezetlen szimfónia formájában. És az ember lánya - már amennyiben jót akar magának - nem lép egy ilyen formátumú főszakács legfőbb hangolvasztó szentélyébe - felkészületlenül.
Így aztán a Rossz előérzetével vetettem le és akasztottam fel a kabátom a fogasra, a lusta kukta-diákok által jól ismert Lassú Mozdulatok Időhúzó Módszerével próbálva rövidíteni a várható szenvedések időtartamát. És akkor, mikor a tálaló-kottatartó felé fordultam, megláttam ott valamit. Valamit, ami hirtelenjében teljesen elfeledtette a bensőmet mardosó rosszérzést.
Egy könyv hevert a kottatartón. A címe nem látszott, mert a csomagolás helyett a fedlapra egy fura karácsonyi matricával valaki egy egészen oda nem illő nem karácsonyi naplementés-tengeres-vitorláshajós üdvözlőkártyát ragasztott.
De mégis! Egy könyv!
Teljesen zavarba jöttem...
Nekem?
Tényleg?
Karácsonyra?
Komolyan?
De nem mondtam semmit, csak - valószínűleg elég bambán - néztem a főszakács-főhangmérnök-főpartitúraolvasástanáromra, egy igazi német, szigorú de minden ízében élő tekintetű, szarukeretes szemüveges, 60 közeli férfire.
Teljesen érthetetlen volt számomra az a hirtelen, könyvformátumban megtestesülő érzelem kifejeződés. Aki ismer németeket, tudja miről beszélek. És ráadásul a tanárom... Ilyen személyes dolog... Te atya ég. Mivel érdemeltem én ezt ki?! Hirtelenjében újra gyomron ragadott a nemnagyonemésztett Schubert szimfónia első tétele.
A teljes meghökkenés-megilletődés-bambaság láttára a szarukeret mögül a mélyreható szemek ráncaiban mintha (nagy)atyai szeretetet villant volna, igaz, csak egy pillanatra, de mégis... "Igen, ez a magáé. " Ennyit az érzelgősködésről, a következő másodperc már az agyamban a c-kulcsok láttán keresztbe álló diódáké, és a hideg veríték gyöngyözik a hátamon, amikor a "befejezetlen" ugrik elő a kínzóeszközök sorából...

Na jó, akkor bevallom: szeretek költőien túlozni. De azért olyan jól hangzik, nem? A c-kulcsok mostmár egész jól mennek, ami kemény munka eredménye, és azért a Schubertet is egész jól megoldottam, csak persze nem olyan jól, mint ahogy azt a múlt héten megígértem magamnak... Remarque-kal vigasztalom magamat: "Ami tökéletes, az a múzeumba való...".

Óra után rohantam le az aula egyik sötét sarkába, hogy megnézzem, mit is kaptam. Thomas Mann. Bekenntnisse des Hochstaplers Felix Krull.
Aztán a teljesen oda nem illő üdvözlőkártyán:

"Tanken Sie übers Fest viel ideenknüpfende Energie für das ganze runde neue Jahr auf dieser schönen Erde. Michael Junge"

Olyan érzések öntenek el, amit még sosem éreztem. Mindent átható szeretet, és hála, hogy ehhez az emberhez (is) elvezetett az út.

Hát jól eltűntem...

2007-12-14T01:36:00.000+01:00

Ma megtudtam, hogy kedvenc írom miért Remarque. Nem francia a papa, ahogy gondoltam, hanem, egész egyszerű művésznév. Eredetileg Kramer volt, és ha megfordítva elolvassa az ember, akkor...
Megvettem a "Diadalívet" németül, és olvasom. És megvettem a Stuart Maria-t is (Zweig), és azt is olvasom. :)
És mindjárt Karácsony, a szeretet ünnepe. És megyek haza. Haza. 19-én.

Kaffkai zegzugok

2007-10-26T22:21:00.001+02:00

A germán építészet közel sem érint meg annyira, mint a zeneköltészet. És akkor még finoman fogalmaztam. Ez akkor kristályosodott ki bennem, amikor hosszas utazgatás, S-Bahnozás, gyaloglás, buszozás, mozgólépcsőzés és miegymás után, az n-edik sarkon befordulva elém tárult a Rathaus Tempelhof-Schöneberg masszív kőtömege. Hogy miért kell ilyen rideg, távlságtartó Brünhildéket tervezni és felépíteni, az rejtély számomra. Belépve pedig kaffkai, zegzugos, dísztelen, koppanóléptű folyósórendszer fogad, és bár minden sarkon ki van nyilazva, hogy melyik szoba merre van, olyan remélytelennek tűnik, hogy én pont ott fogok kikötni, ahol kell. A 105-ösből egy (morc, de azért segítőkész) néni továbbít a 115-ösbe, amit 20 perc bolyongás után meg is találok. De mire kitöltöm az űrlapot, amit egy másik (katonás, ámde segítőkész) néni nyom a kezembe, máris csilingel a kijelzőtábla - a 223mas sorszámú, azaz én jövök. Tíz perc se telik bele, és már visszafelé gyalogolok az S-Bahnhoz. Semmi totoja, sorbanállás, problémázás, pillanatok alatt be vagyok jelentve immár hivatalosan is az albérletembe - Nollendorfstr. 18. Berlin 10777.

WG-gefunden

2007-10-22T22:06:00.001+02:00

Büszkén jelentem, hogy

MEGVAN A SZOBÁM A NOLLENDORFERSTRASSE-ban!!!!! :))))))))))

Juhéééééééééééééééééééééééééééééééééééééé!

A lakótársam lengyel, 29 éves, bőgős, két éve végzett az Eisler-en, az összes szuper zenekarban játszott már Berlinben és nagyon jófej.
És NEM Pawel-nek, hanem Adrian-nak hívják. :)

Holnap megyek aláírni a szerződést! :))))))

Örülés van! Így szépen magyarosch-an! ;)

Kellemesen erőszakmentes október 23-át kívánok minden kedves olvasómnak! :)

Csokiskex, Rádiózenekar, Impro

2007-10-21T22:26:00.000+02:00

Ó, milyen jó lenne, ha az ember eléldegélne 49 cent-es csokiskekszen is... Akkor akár minden másnap elmehetne a Philharmonie-ba koncertet hallgatni. Meg persze nem kéne a bevásárlással időt tölteni... Két raklap csokiskeksz, és fél évre el van intézve a konyhaművészet. :)

Ezt kedden este gondoltam ki, hazafelé jövet a Philharmonie-ból. És még csak nem is a Berliner Philharmoniker játszott! Hanem "csak" a rádiózenekar.
Játszottak egy Glinka-nyitányt, egy Csajkovszkij b-moll zongoraversenyt, és egy Dvorak 8. szimfóniát. A zongorista nem volt nagy szám. Ugyan brilliánsan zongorázott, de mindenfajta ihletettség nélkül passzintotta egymáshoz a hangokat. Egyszóval érdektelen volt a 3. perctől kezdve. Kicsit aggódtam is, hogy teljesen élmény nélkül megyek haza, bár a Glinka nyitányban gyönyörűen szólt a zenekar. Tökéletesen együtt volt a vonóskar a nehéz futamokban, élő, energikus előadás volt. Csak az a fránya Csajkovszkij!! Egyre kevésbé szeretem ezt a zongoraversenyt. Ja, a negatív reklám is reklám, ismeri valaki ezt a Volodin nevű zongoristát? Hogy sok versenyt megnyert, az biztos... Ok, lehet, hogy rossz a májam. Hozzáteszem, hogy az "orgonaülésen" ültünk (egy gyakorlatilag köralakú teremben), tehát a zenekari zenészek háttal ültek nekünk, és a zongora is az ellenkező irányba volt kinyitva, szóval még az is lehet, hogy jó volt a koncert - a terem másik feléből...
Na, de aztán jött a Dvorák 8. és a nagyon-nagyon-nagyon szuper volt. Ismét lendületbe jött a karmester bácsi, és olyan gyönyörű dolgokat szólaltatott meg a zenekarán, hogy csak úgy olvadoztunk. (Bőgős kollégával voltunk ezen a koncerten is)

Megvolt az első egyszemélyes órám is - mégpedig improvizáció!! :)
Valószínűleg mindazokat a konziszünetekbeli hülyéskedéseket be fogom pótolni itt, amikből anno kimaradtam. :) Na jó, azért ennyire nem komolytalan. Sőt! A bácsi humorban sem ismert tréfát! :)
Szóval úgy kezdődött a dolog, hogy azt mondta, most játsszak bármit.
Én - aki ugye a három irodalom-érettségi tétel közül is nagy nehézségek árán tudtam csak választani - ültem ott bambán, hogy jó, de mégis mire gondol?! Akkor azt mondta, hogy jó, akkor játsszam el a holdat. (!!) Elkezdtem valamit, mondta, hogy "na, ez egész szép, de ne játsszak nagyon mély hangokat, mert akkor meleg érzetünk lesz, és a hold meg hideg. És képzeljem el, hogy vannak csillagok is. Aha, na ez már egész jó, és ott a mélyben az a dörmögés, az is nagyon jó, olyan, mintha vihar készülődne, vagy a távolban már lenne is. És milyen szép hangon zongorázok!" :)
Aztán négykezeseztünk, adott harmóniasorra először én játszottam dallamot, aztán cseréltünk. Válogattuk az ütemmutatót, meg a karaktereket. Egész jól szórakoztam.
Aztán adott egy dallamot, hogy játsszak alá harmóniát. Na ebben totál béna voltam, mondtam is, hogy ezt még gyakorolni kellene.
Végül pedig improvizáltam egyet a "bizonytalanság" témára, csupa 3hangos klaszterekkel. Megállapította a bácsi, hogy biztos jó érzékem van a kortárs zenéhez. Meg milyen jó, hogy ilyen bátor vagyok, és nem kell noszogatni, hogy jaj, játsszál már valamit kislányom, nem kell félni a zongorától! :)
Kaptam 5 fénymásolt oldalnyi házi feladatot. "Ha ezt tudod, mindent tudsz" :) Majd meglátjuk.

Holnap lesz az első órám a főtárgy professzorommal. Míg nem volt itthon (Japánban turnéztak a Staatsoper-rel) lenyomoztam, hogy zongorista, korrepetitor és karmester, és a Staatsoperben is dolgozik, ahol a Barenboim a főzeneigazgató... Szóval nagyon-nagyon kiváncsi vagyok! :)))

2007-10-15T14:08:00.000+02:00

Csak az igényesség fenntartása végett, no meg, hogy inetraktívabb legyen a blog, íme egy másik kedvenc képem!

Tippeljétek meg, hogy mikor festették, és hogy mi az a belógó izé a kép alsó egyharmadában!

Megfejtéseket a megjegyzésekre lehet elküldeni! :)

2007-10-15T13:30:00.000+02:00

Nem kell megijedni, még élek, csak besűrűsödött a programkínálat! :)

Csütörtökön megnéztem még három albit: a 32, 39 és 42-es rajtszámúakat. Soha ne nézzetek meg három albit egy nap alatt Berlinben!!!! Mindenki dicsérte a németemet, úgyhogy - bár én magam jól lefáradtam estére - a kis egóm jóllakott óvodásként vigyorgott reggelig. :)
Pénteken reggel kaptam egy levelet abból a WG-ből, ami a legnagyobb, legjobb helyen van, legjófejebb emberkék laknak benne, és közepesen jó áron van: SUPERSYMPATISCH-nak találtak (egócska finoman elpirul), és hogy mikor tudnék visszamenni, hogy mind a négyükkel talákozzam egyszerre? (Sven, a 26 éves biciklimániás srác nem volt otthon, amikor ott voltam)
A másik két albiban nem voltam supersympatisch, de legalább visszaszóltak, hogy sajnos nem engem választottak. Merthogy nem mindig szoktak.

Szombaton elmentünk Vera barátnémmel az UdK-ra (Universitaet der Künste (még mindig nem tudom, hogy hova bújt az a nyavalyás umlautos á a billentyűzetemen)), ahol is Ligeti György emlékkoncert volt, plusz az ő emlékére kiírt zeneszerző verseny díjkiosztója, ill. a nyertes darabok bemutatója. (Ugye majd szóltok, ha túl hosszúnak találjátok a 3-4 soros mondataimat?! :) )
Kitétel volt a max. 12 perces időtartam és a "Kammerkonzert" hangszereinek használata.
Azt kell mondjam, hogy Vera nagyon bátor lány, hogy eljött erre a koncertre! Én, aki a nyáron 12 próbán és egy koncerten ismerkedtem a Kammerkonzert-tel (merthogy ez is elhangzott a műsor második felében) SE igazán tudtam végigkövetni a három pályaművet, helyenként igencsak nagy fehér foltok maradtak a fejemben. Kivéve kedves ismerősöm, Horváth Balázs darabjával kapcsolatban. Ezt nagyon szépen tudtam követni, a tételeket, a poénokat, az utalásokat, egyszóval, nagyon élvezhető volt. Örömmel konstatáltam, hogy a zsűri is hasonló véleményen volt, mert Balázs kapta az első díjat. :)
Vera barátnőm az egész eseményből leginkább a termet találta izgalmasnak. :) Képzeljetek el egy koncerttermet (mondjuk feleakkora, mint a Kisterem) teljesen szabálytalan négyszög alaprajzút, aminek három fala teljesen üvegből van. Ha jobbra nézel, akkor a Pariser Platz, a Brandenburer Tor és az Unter den Linden hever a lábad alatt, balra és a hátad mögött pedig belátsz az akadémia épületének modern belsejébe. Nem semmi! :)
A koncert látvány-elemei mellett sajnos az elhangzottak hallvány-értéke erőteljesen elhalványult :)) (Egy író veszett el bennem... :)). Ezt leginkább az utolsóként elhangzó Kammerkonzert-en lehetett lemérni. A szokásos német precizitás mellett a nem szokványos érzelmi szélsőségesség is - elmaradt. Pedig ebben a darabban aztán lehet aprítani, ugye kedves zongorista kollégák? :)
Egyszóval, nagyon vérszegény előadás volt, és annak ellenére, hogy tudom, hogy milyen nehéz minden hangszeresnek a mű eljátszása, azért legalább megpróbálhattak volna ÚGY CSINÁLNI, mintha... De nem. Szóval csalódás volt a dolog, és utólagosan is NAGYON felértékelődött bennem a szombathelyi produkciónk. Különös tekintettel, hogy Berlin elvileg a kortárs zene egyik fellegvára.

Vasárnap a helyi magyar erőkkel ismerkedtem egy brunch és egy Mauerpark-látogatás keretében. Gyönyörű napos időnk volt, meg vidám társaság, plusz ehhez még hozzájött a bolhapiac tiritarkasága. Majdnem vettem egy közlekedési lámpából kiszerelt piros üveget, de aztán mégse...

Akkor mostmár mindenki megnyugodhat, hogy jól vagyok, úgyhogy munkára föl!
Szép hetet nektek! (Olyan napsütésest, mint ami itt van! :))) )

2007-10-10T16:34:00.000+02:00

London után újabb felfedezések a nagyvilág közlekedési furcsaságaiban:
Tegnapi lakásnéző túrám kelet Berlinbe vezetett. A dolog egyébként azt hiszem nem járt sikerrel, mert bár a lakás gyönyörűen felújított volt, és a két lány is szimpi volt, az előttem érkező konkurens jelölt később jött, én meg előbb, szóval pont összetalálkoztunk. Ezzel el is dőlt a sorsom. A német ajkú, már bennlakó studentin és a konkurens lipcsei lány elmélyült beszélgetésbe kezdtek a hely adottságairól, meg a putzplan-ról és hasonló albikereső témákról, olyan beszédtempóban, ami egy magamfajta, szobakeresésben kezdő, németben középhaladó szintű delikvensnek vajmi nehezen volt követhető, a bekapcsolódás esélye pedig a nullával volt egyenlő. Nem beszélve a fránya szimpátiaszálakról, amik a beszélgetéssel egyidejűleg kialakultak a két lány között... Gondoltam, ok, akkor erről ennyit. Amúgy meg a sors kezének tulajdonítom a dolgot, mert a környék kicsit a Keleti Pu.ra emlékeztet, és ezt a nagyon előnyös ár sem tudta felülírni.
Hazafelé ért aztán a kellemetlen meglepetés a vonatsínekkel, és a menetirányokkal kapcsolatban. Merthogy szegény magyar leányzó mihez van szokva? Lemegy a metróba, egyik oldalon egyik irány, másik oldalon másik irány - egy vonalon. Még a Deák téren is, ahol pedig háááárom metróvonal találkozik Namármost, itt Berlinben azoknak az állomásoknak a száma, ahol át lehet szállni, és három vonal találkozik, viszonylag ritka. Minimum 4-5 U és S-bahn, plusz helyenként még egy regionális vonat vonal is becsatlakozik. És akkor jönnek a probémák, amikor egy sínen többféle vonal is közlekedik. Ezt már Londonban is megtaptasztaltuk... :)))) Na de amikor egy sínen MINDKÉT irányba közlekednek vonatok, azt már viszonylag nehezen fogadja be egy szegény magyar delikvens... Így történhetett meg, hogy tegnap este éjféltájt kétszer jártam a Warschauerstrasse-nél, míg egyszer sikerült eljutnom onnan a Friedrichstrasse-ra. :))))
Nem csoda, ha ezek után némi elégtételt érzek, amikor németeket látok hasonló tanácstalan arccal a menetirányokat, útvonalakat, és megállókat kijelző tábla alatt álldogállni.... :)))

2007-10-09T02:32:00.001+02:00

Újabb motiváció(k) a még gyorsabb szobakeresésre:

1.) Az ágyam alatt egy kocsma van, ahol szerda, péntek és vasárnap után ab sofort hétfőn is buli van - R-go: legalább fél háromig dübörögnek a hangfalak... Nem baj, legalább az éjjel megjelenő WG hirdetéseket az egész városban én találom meg először! :))

2.) Artemis Quartet koncert a Philharmonie-ban!!! Szuper volt! Én még ilyen hegedülést, vonósnégyesezést, összeintonáltan, intelligensen, színesen, gyönyörűen, természetesen még nem hallottam. Egészen elvesztem a koncertben. És azok a cselló pizzicato-k! Hmmmmm.....
Állítólag múlt szerdán otthon is játszottak a Márványteremben, van aki hallotta őket?
Na de mi ebben a motiváció? Hát az, hogy utána több, mint egy órát közlekedtem hazafele...

3.)Ma volt orientáció az Eisler-en sütivel és irgalmatlan erős feketekávéval. Kellemes informális légkör, ahol kiderült, hogy gyakorolni csak az üres termekben lehet. Tehát már csak a teremharc miatt is a suli közelében kell legyek. Viszont hétfőtől szombatig 7-22.30(!!)-ig van nyitva az épület, vasárnap pedig, ha jól emlékszem 9-20.

Ui.: Itt mindenki elképesztően kedves! A mai reggelem például azzal indult, hogy egy mankós fiatal srác(egyetemista kinézetű és öltözetű) rámmosolygott egy nagyot az utcán. Ja, és tegnap, a futásból hazafele jövet lehagyott egy 70 feletti bácsi - kerekesszékkel... No comment. :)

Abbahagyták a bulizást alattam, úgyhogy én is elmegyek aludni! Szép álmokat mindenkinek!

2007-10-07T16:52:00.001+02:00

Mégiscsak napelemmel működik az ember lyánya, vagy mi a szösz! :)

Ma délelőtt megvolt az első szobakeresési mélypont, úgyhogy elmentem futni egyet, és lámcsak! Felfedeztem, hogy alig 3 percnyire van egy szép kis folyó, ami mellett istenien lehet futni. És még szép napsütéses idő is volt, szóval - feltöltődtem.

Tegnap megvolt az első albinéző körút. Beeszbánoztam egész Berlint, és az eredmény meglepő volt. Eddig is tudtam, hogy a város nagy, de most... Huhh....
Kiszállsz az U-Bahn-ból, és lakótelepszerű, helyenként omladozó vakolatú, máshol szépen felújitott házakat, szép nagy platánfákat és nagy nyugalmat találsz (DDR utánérzés), ugyanazon a vonalon a következő megállónál pedig nyüzsgő életet, szép térköves, Budapest V. ker. szerű házakat, zöldségeseket, kutyasétáltatókat, szecessziós épületeket - egyszóval teljesen más világot.
Tiszta szocio ez a szobakeresés. 15-20 percre bepillantást nyersz egy-egy ember életébe, lakásába. Élveztem, de még jobban élvezném, ha most rögtön az ölembe pottyanna egy szoba az Alexanderplatz-on havi 200-ért! :))
Jövő héten kezdődik a suli, és én még mindig itt csücsülök a világ végén Steglitz-ben...

2007-10-06T10:29:00.000+02:00

Már meg is kaptam, hogy milyen igénytelenül néz ki a blogom, úgyhogy gondoltam feldobom valamivel... (A rólam készült képek híján ;) )

A kedvenc képem: Turner: A Fighting Temeraire utolsó útja (London, National Gallery)

2007-10-05T15:51:00.000+02:00

WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht! WG-Gesucht!

Ok, megmagyarázom kicsit. WG egyenlő Wohngemeinschaft egyenlő ... Hát mondjuk lakóközösség. Ez itt 2-3-4-5 emberke, többnyire fiatalok együttélését jelenti egy bérelt lakásban. Namármost, aki Berlinben (meg gondolom No-ban) albit keres, az kb. ezen az oldalon teszi http://www.wg-gesucht.de/. Itt lógok egész nap, már kezdek becsavarodni... Nem egy egyszerű dolog, mert hihetetlen mennyiségű hirdetés van. Ha végre találsz valamit, ami tetszik, akkor fel kell őket hívni/emilt írni. Ha felhívod

1. nem veszik fel (akkor jegyzetelni kell, hogy ez érdekel, csak épp nem vették fel, hívd később)
2. felveszik, de az esetek többségében (80 százalék) már nem aktuális a hirdetés (miért nem veszik le a netről??)
3. felveszik, és gond nélkül megbeszélsz egy időpontot.

Na eddig az utóbbiig eddig 2 emberkével sikerült eljutnom. Ebből egy volt hang alapján szimpi. Hogy teljesen végigvezessem a lakáskeresési mizériát, van még ugye az emilezési lehetőség. (Ez itt a reklám helye: HÁLÁS KÖSZÖNET a szüleimnek, akiktől a laptopot kaptam, és Mohamed-nek és Fhed-nek, akik belőtték a gépemen a wireless-t!! Internet nélkül teljesen esélytelen itt bármilyen szobát keríteni. Vagy hónapokba telik.) Szóval emilezel valakinek. Aztán vagy válaszol, vagy nem. Ugye az előző mondatból a válaszolás esélye 50 százaléknak tűnik? Nos hát, az eddigi eredményem O, azaz nulla százalék. Vagy lehet, hogy türelmetlen vagyok?? :) Jók ezek a színek, ugye? Gondoltam, hátha a hangulatom is szivárványszínű lesz tőle. Meg Sarah Vaughn-tól.
Jut eszembe, talán egy kis gyakorlással is tehetnék kedélyállapotom javításért... :)

2007-10-04T23:02:00.000+02:00

Na, hát ez a mai nap is vidáman telt!
A reggel a mostmár szinte hagyományosnak mondható együttreggelizéssel indult etióp barátommal - Mathias-szal. Egészen meg van hatódva, hogy tudom, hogy a fővárosuk Adis Abeba, és hogy a csúnya olaszok megtámadták őket valamikor a 20. század első felében. (A nagy éhezésen kívül - amit persze nem említettem neki - kb. ez minden, amit Etiópiáról tudok)
Délelőtt kb. (az utazást és a hely keresését leszámítva) 20 másodperc alatt sikerült a beiratkozás. Egy papírt kitölt, egy másik helyen egy néninek odaad, és már kézben is a diákigazolvány! Így megy ez Németországban! :) A diák egyébként azért is felettébb szívderítő birtokolmány, mert ingyen lehet vele utazni EGÉSZ Berlinben! Ami azért nem piskóta, ha azt nézzük, hogy egy egyszerű Einzelfahrticket kettőtíz olyróba kerül.
Újdonsült magyar kollégával (akivel a beiratkozás 20 másodperce alatt kevert egymás mellé a sors) aztán Canossát járunk körbe-körbe a Charlottenstrasse-n (ahol a fősuli van) és a belőle nyíló keresztutcákon, mert egy járókelőnek sincs épkézláb ötlete, hogy vajon merre lehetne egy kettő, azaz kettő oldalas word dokumentumot kinyomtatni. Ezt a nemtudást ellenben nagyon-nagyon segítőkészen és rendkívüli kedvességgel hozzák tudomásunkra. Végül sikerül a művelet, mehet a pályázatom Quatar-ba! :)
És hogy azért kiderüljön, hogy a német oktatási rendszer háttérgépezete (ok, kicsit egyszerűbben tanulmányi osztály) sem tökéletes, a főiskola másik épületében kiderül, hogy mégiscsak az egyik épületben (ahonnan jöttünk) van a tanulmányi előadónk. Semmi probléma! Legalább útközben érdekeseket láttunk, úgy mint: soksok kiszolgált trabicsek a DDR-es időszakból a Museuminsel-nél, azok között is a csúcs: pirosra lakkozott (!), hatkerekű (!) trabi-cabrio(!!!). Sajnáltam, hogy nincs fényképezőgépem...

-

2007-10-04T02:27:00.000+02:00

Tudtátok, hogy 80 millióan élnek Etiópiában?
És azt, hogy nem csak Londonban vannak emeletes buszok, hanem itt Berlinben is, csak itt sárgák, és a "normális" oldalon közlekednek?
Willkommen in Berlin!